Roni szemszög
Amire írtam: https://www.youtube.com/watch?v=JaAWdljhD5o
Miután Alexával megnyugodtunk, és végre fellélegeztünk, bementünk a focistákhoz, akik már nagyban nyomták a maguk lövöldözős játékát. Leültünk melléjük, és néztük, ahogy megölik az ellenséget. Mesut a karakterével a képernyő felső sávjában volt, Alves pedig ugyanúgy, csak alul.
- Özil, jobbra! - adta ki az utasítást Dani, és leadott egy sorozatot.
- Vettem! - mondta nagybátyám, és megölt két embert.
- Fedezz! - jött az újabb parancs. Úgy látszik ma a brazil akarja vinni a pálmát.
Berúgtak egy ajtót, és bemennek rajta. Valószínűleg egy elhagyatott kórházban lehettek, ahogy elnéztem a sok ajtót. Mire kijöttek az üresnek vélt szobából, már jött is a következő ellenség hada.
- Ezek hogy lettek ennyien?! - kérdezte vékony hangon a brazil focista.
- Nem tudom, de ne ugrálj, és főleg ne úgy lőj, mert eddig egyik sem talált. - nevetett Özil. - Inkább gyere, és segíts!
- Okkézsokké! - hallgatott a törökre, és besegített, ami úgy nézett ki, hogy ész nélkül lőtte az ellenséget. Úgy, ahogy, de sikerült megölni őket mind egy szálig, de jött az újabb gárda.
- Menjünk! A folyosó végén balra lesz egy kajálda! Ott helyet és előnyt nyerhetünk. - javasolta Özil.
- Az ötlet jó lenne, kedves barátom, de az a kajálda biza egy emelettel feljebb van. - kezdte Dani az angol tájszólást, már, ha létezik ebben a formában. A lényeg, hogy hosszasan el kellett gondolkodnom, hogy mit akar mondani valójában.
- Nem-nem! - ellenkezett nagybátyám. - Biztosra emlékszem, hogy a harmadikon van!
- Srácok... - szóltam közbe, mert kicsi szívem nem akarta, hogy darabjára lőjék őket. - Mindjárt meghaltok. Gondoltam szólok...
- Jézusooom! - kezdett el futni Dani a karakterével bármennyire is nem férfiasan, de sikítva. Özil is követte a példáját. Két sikítozó férfi, és két tinédzser... Mit ne mondjak, nem egy világi párosítás.
- A dobhártyám... - morgott nevetve a barátnőm.
- Bocsi! - látta meg Alves Lexy reakcióját, ahogy a füléhez kapja a kezét. - Helyzet van!
- Nem baj! - válaszolta most az egyszer angolul a mellette ülő lány.
Alexa angol tudásával az a baj, hogy lazán megérti, amit mondanak neki, de értelmes, összetett mondatokban már nem tud válaszolni, csak könnyebbeket.
Dani megint sikított.
- Ez majdnem eltalált! Milyen hosszú ez a folyosó?!
- Ne sírjál, itt a kanyar! - nevette ki Mesut.
Bekanyarodtak balra, és nagybátyámnak lett igaza.
- Nézd már, Alves! Itt egy kajálda. - gúnyolódott Özil.
- Nem is gondoltam volna! - vágott vissza az említett, majd mind a ketten behúzódtak egy asztal mögé a terem leghátsó végébe.
Szerencsére az asztal vasból volt, így minden golyó gond nélkül lepattant róla. De, hogy mit keres egy vas asztal a kórházban... ne kérdezzétek. Volt, és kész. A lényeg, hogy ez egy rövid játéknak ígérkezett, mivel a mögöttük lévő lyukon jött az újabb ellenség, és telibe lőtte őket.
- De ne mááár! - szinte nyávogott Alves, és mind a ketten hitetlenkedve meredtek a képernyőre. - Te emlékszel, hogy onnan jönnek?
- Igen, csak azt hittem, hogy az egy másik szinten van. - nézett rá megvetően, de nevetve Özil.
- Jól van, na! Egyszer tévedtem, megesik. Most ti jöttök! - nyomta Alexa kezébe a konzolt, aki félénken pislogott rá.
- Én... nem tudok Xboxozni. Sosem játszottam még ilyet.
- Mi is a nulláról kezdtük. - kacsintott ránk Dani, és Özil is odaadta nekem a konzolt.
- Nahát, akkor... - helyezkedtem el kényelmesen a díványon. - Űzzük!
- Hé, nyugi, húgi! - intett le a brazil. - A barátnőd az sem tudja, hogy mi az a jobbra.
- Hát, azért nem olyan hülye... - kockáztattam meg nevetve a kijelentésemet, majd ránéztem Lexyre, és leesett, hogy tévedtem. - Semmit?
- A-a... - rázta a fejét, és rózsaszín tincsei az arcát csapkodták.
Dani elmagyarázta, hogy merre hány méter, és végre nekikezdhettünk a játéknak. Ugyan ott álltunk, ahol nemrég Özilék.
- Nem megyünk be ide? - ment félénken Alexa az egyik ajtóhoz, és megnyomva egy gombot berúgta azt. - Király!
- Felesleges lenne. - vettem vissza céltudatos tempómból, amiben barátnőm megszakított. - Az előbb sem volt ott semmi, és senki. Most sem lesznek.
- Nem rossz a csaj... - morogta Alves a nagybátyámnak. - Érti a játékot.
- Ha te mondod! - rántotta meg vállát Lexy, és elindultunk a kajálda felé.
- A sarokba menjünk! Ott nem tudnak hátulról meglepni minket.
- Valóban nem... - reagált Aves hozzászólására a német focista, és összefont karokkal, érdeklődve figyelve a képernyőt és minket hátradőlt.
Alexa úgy, ahogy beért mellém a sarokba, és én feldöntve az asztalt magunk elé húztam. Így már csak tényleg közelről tudtak megölni minket.
- Guggolj le! - mondtam Alexának.
- Melyikkel? - nézte kétségbeesve a gombokat.
- Nyomd meg az R2-t!
Barátnőm megnyomta, de rossz gombot; maga elé lőtt az asztalba.
- Ne azt! Az az R1! Az alatta lévőt! - idegeskedtem, mert bármikor jöhetett az ellenség.
- Á, meg van! - nyomta meg, és amikor végre leguggolt mellém, a feje felett el is repült az első golyó.
- Huh, közel volt! - kommentálta Dani a történteket.
Egy ideig csak fel-le álltunk és guggoltunk, lőttünk, tárat cseréltünk, majd elfogytak az emberek.
- Na, most... megöltük mindet? - értetlenkedtem, mivel nagyobb durranásra számítottam.
- Ó, ne aggódj! Tudod, hány egységük van még? - "bíztatott" nagybátyám.
- Hát ez... fantasztikus. És ennyi a játék lényege?
- Dehogyis! - tiltakozott sértődötten Dani. - Össze kell szednetek ilyen kis izéket, és el kell jutnotok, ahhoz a kis hogyishívjákhoz...
- Köszönjük a segítségedet, apafej. - mondtam szemeimet forgatva.
- Szóval... - gondolta újra a dolgokat. - Össze kell szednetek ilyen fehér kis bigyókat. Tényleg nem tudom máshogy elmagyarázni, ne röhögjetek! - fedett meg mindent barátian. - Ilyen kis fehér gömböket keressetek, és azokat kell felszedni. Utána le kell menni az udvarra, ahol egy helikopter átszállít titeket egy új pályára.
- Oh, értem. - bólintottam, és Alexára néztem. - Készen állsz?
- Mint mindig!
Így telt az idő. Körülbelül másfél órát játszhattunk mindenki mindenki ellen, mikor is meguntuk. Az elkövetkezendő időt beszélgetéssel töltöttük el. Dani mesélt a brazil válogatottról, és a Barcelonáról is. Eközben bejött egy középkorú férfi, és hozott üdítőket, és egy kis nasit. Valószínűleg a nyomornyik lehetett, mivel nem maradt bent. Én kibontottam egy barackos Nestea-t, és Lexy is így tett. Nem akartam kólával itatni magam, mivel hiába repülőn ülünk, ez az út is összeráz.
- Nem is tudjátok elképzelni, hogy milyen hülyék tudnak néha lenni... - magyarázta nevetve Özil a német csapatról. - Többet énekelnek mostanában egy nap, mint eddig egy évben. És a szívatásokról ne is beszéljek...
- Milyen szívatások? - érdeklődött Alexa.
- Például "cseréljük ki a cukrot sóra, hogy reggel Mesut, és mások kávézás közben mást tegyenek bele" című. Ezt Müller és Podolski találta ki nagy örömünkre. Úgy vágtam, azaz vágtunk vissza Khedirával, hogy vizet öntöttünk a cipőjükbe. Mindenkinek meg van a maga párja ebben a "játékban". Váratlan helyzetekben történik. És van egy olyan érzésem, hogy ti sem fogtok ebből kimaradni.
Cinkosan Alexára néztem, aki hasonlóképpen pislogott rám.
- Nem lesz gond. - mondtam.
- Megneveljük őket. - nevetett barátnőm.
Nem tudom, hogy miképp akarja ezt, de ráhagyom. Elvégre ő Seres Alexa.
- Nehéz egy feladatotok lesz... - mosolygott Alves. - Sosem nőnek fel.
- Te és a kis csapatod inkább ne beszéljetek. - nevetett Özil.
- Mi így vezetjük le a feszültséget.
- Hát ez az! Mi is. - vakarta a fejét Mesut. - Mindjárt jövök. Teszek egy két betűs kitérőt.
Azzal kiment, és hárman maradtunk a helyiségben.
- És, meséljetek - nézett ránk Dani érdeklődve, majd elvigyorodott. - Ki a nagy szerelmetek?
Na, ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Daniel Alves da Silva most tényleg lelkizni akar, vagy csak viccel?
- Na, ne nézzetek így rám. - nevetett. - Minden focidrukker csajnak van egy focista szerelme. Ki az? - vigyorgott tovább.
- Ja! - kaptam észbe. - Ne örülj, nem te. - mondtam gúnyosan, de mosolyogva.
- Ó, a francba! - csettintett az ujjával, és összeszorított szájjal, majd elnevette magát. - Na, tényleg érdekel. Ki az?
- Nekem Neymar... az... aki bejön... - makogtam, mivel tudtam, hogy többen is bejönnek. Igazából Neymar az, akire azt mondom, hogy "azon nyomban igent mondok", de több olyan focista van, aki tetszik.
- Nekem Mattia. - mondta pirulva Alexa, majd észbe kapott. - Te, Roni... - itt már kezdtem sejteni, hogy valami olyat akar mondani, amit én nem akarok hallani. - Tudtommal nem csak Nenéért vagy oda olyan nagyon. - vigyorgott rosszmájúan.
Összeszűkült szemmel figyeltem, mivel nem tudtam, hogy pontosan kire gondol, majd amikor elkezdte a szemöldökét húzogatni, leesett. A tipikus "Ne merd, Alexa!" tekintetemmel néztem rá, de ezt már annyiszor tapasztalta, hogy nem dőlt be neki. Dani érdeklődve figyelt minket, majd észbe kapott.
- Tudtam én, hogy bejövök neked! - csapta össze a két tenyerét.
- Nem igaz! - ellenkeztem, mert tutira nem róla volt szó.
- Tényleg nem te... Hanem Özil! - mondta boldogan barátnőm, akit ebben a pillanatban legszívesebben megfojtottam volna, és kidobtam volna az ablakon. Természetesen csak repülni tanulni.
- Óóóóóó! - dőlt hátra a meglepetéstől nevetve, mikor is a nagybátyám éppen belépett a szobába. - Vagyis... Ó, szia tesó! De gyorsan végeztél!
- Jó, hogy végeztél! - vágtam rá egy kicsit szorongva. - Én is elugrok. Mindjárt jövök! - azzal felálltam, és a kíváncsiskodó szemek elől kisiettem az ajtón, ami magától becsukódott utánam.
Kifújtam a levegőt, és próbáltam megnyugodni, ami kissé nehezen ment. Leültem az egyik ablak mellé az asztalhoz, és onnan bámultam ki. Nem azt mondom, hogy Lexy le akart volna járatni, szó sincs róla. De, hogy ilyen helyzetbe elmondta Daninak, ami szinte még saját magam előtt is titok volt... Ez egy kicsit bántott. Alig feledkeztem bele a gondolataimba, már hallottam is az ajtót nyílni, és csukódni. Makacsul bámultam a tengernyi bárányfelhőt, és vártam, hogy Alexa leüljön elém. Le is ült, ám, mikor felé fordultam, Alves fürkészte az arcom.
- Áh... - lepődtem meg. Pont rá nem számítottam, hogy ki fog jönni.
- Azért jöttél ki, mert zavarba vagy, és kellemetlenül érezted magad, igaz? - tért a lényegre, és hangja lágyan csengett, ami kicsit megnyugtatott.
- Talált, süllyedt. - mondtam.
- Nem kell szégyellned. - mosolygott. - Ebbe nincs semmi rossz. Mesut neked már az előtt bejött, mikor még nem tudtad, hogy a nagybátyád. Ez nem a te hibád. Sőt, egyikőtök hibája sem. Ez az élet körforgása. Sosem tudhatod, hogy az ilyen dolgok mikor köszönhetnek be, és legfőképp nem tudod irányítani őket.
Daninak igaza volt. Egy bizonyos szinten bejött Özil, de ezt még magamnak is próbáltam tagadni, pláne ezek után. Hihetetlenül jól esett, hogy a focista utánam jött, de főleg annak örültem, hogy ilyen közvetlen. Alig ismerjük egymást három órája, és ilyen jóban lettünk. Sőt, már le is húgizott.
- Köszi. - mosolyogtam rá halványan, majd hirtelen elkomolyodtam. - Ígérd meg, hogy nem fogod elmondani neki. Kérlek...
- Megígérem. - mondta komolyan.
- Biztos? Mert így a bizalmasommá válasz.
- Szívesen leszek a bizalmasod. - mosolygott halványan. - És nem fogok neki, se senkinek egy szót sem mondani.
Szívem hálával telt el a mondat hallatán. Felálltam, mire ő is, és szorosan megöleltem.
- Ez ilyen bizalmi ölelés? - kérdezte, és én nem láttam, de tudtam, hogy a vigyor megint ott garázdálkodik az arcán.
- Mondhatni. - nevettem, majd elengedtük egymást. - Menjünk. Túl sokáig vagyok WC-n.
- Igaz! - nevetett a férfi. Elindultunk befelé, hátulról a vállamra tette a kezét. Kinyílt az ajtó, és Özil rosszalló pillantással illette a hátam mögött lépkedő férfit, mégis elmosolyodott a végén.
- Nyugalom, barátom! Nem rontottam meg. - ültünk le, majd Alexára néztem, aki bocsánatkérően nézett rám. Nem tudtam ár haragudni, hiszen a legjobb barátnőm. Elmosolyodtam, mire látszott rajta, hogy a szívéről most esett le egy nagy sziklának mondott kő, ami az alattunk lévő óceánba placcsant.
Éjjeli egy órakor a nagy beszélgetés, és nevetgélés közepette úgy döntöttem, hogy illő lenne végre - ha nem is lefeküdni, de lefürödni. Kimentem a kis minifürdőszobába, és elővettem az alvóruhámat. Bent csak egy kézmosó, toalett és egy zuhanyzó volt. Szerencsére fel volt szerelve tusfürdőkkel (hál' Istennek nőivel is) és törülközőkkel.
 |
| A fürdőszoba |
Nem telt el tíz perc, és már is készen voltam. Tetszett ez a kis zuhanyzó, mert csak egy sima üveg volt a választófal, ami megakadályozta, hogy kifolllyon a víz. Viszont, amikor beálltam a zuhanyzóba, az üveg besötétítette magát, és nem lehetett se ki, se be látni. Alexa is ugyan így tett. Neki, mint ahogy azt gondolni mertem most is fél óra volt a zuhanyzási igénye, amit mint mindig, ezen a napon is hajszálpontosan betartott. Bedőlt mellém a hosszú kanapéra, és fejét a combomra hajtotta.
- Őszintén szólva, emberek... Én elfáradtam. - morogta magyarul, amit én készségesen fordítottam Daninak.
- Azt mondta, hogy ha nem leszel az övé, kiugrik az ablakon.
Dani arca meglepettséget tükrözött, majd elnevette magát.
- Most szívatsz...
- Igen. - somolyogtam én is. - Azt mondta, hogy elfáradt. Amúgy itt fogunk aludni? Mármint ebben a helyiségben?
- Aha. A fönti kanapék kihúzhatóak.
- Zsír. - morogta Alexa.
- Király. - fordítottam a brazilnak. - Szerintem mi ledőlünk. Én is kezdek egy kicsit punnyadni, az pedig nem jó jel. Olyankor mindig hülyeséget beszélek, vagy túl őszinte és bátor vagyok... Szóval, Alexa! Zeuszra mondom, ne folyasd a nyáladat a lábamra! Sicc aludni.
Barátnőm morogva felkelt, és kinyújtotta rám a nyelvét, amit én tiszta szívből viszonoztam neki. Felkászálódtunk az emeletre, és vagy öt percnyi "Ne! Hagyjátok fiúk, megoldom!" harciaskodás után végre sikerült kinyitni a kanapét ággyá, amire keresztül, lomhán rádőltünk.
- Alexa, van belül az a hely... Látod? Na, az ott a tiéd. - morogtam a pokrócba temetve arcom.
- Hülye vagy? - válaszolt ugyan úgy. - Az messze van... Be kéne másznom hozzá.
- Inkább te, mint én. - fordultam oldalamra, és normálisan elhelyezkedtem. - Sicc.
- Nem vagyok macska! - morogta felém fordulva.
- Dehogyisnem! Folyton őket utánzod.
- Ez nem is igaaaz! - nyávogott.
- Ne akard, hogy felüljek... - nevettem fáradtan.
- Hang vagy. - vigyorgott.
- Méghozzá cisz. Na, nyomás. Nem fér el a lábam.
Barátnőm nyöszörögve bekúszott a mellettem lévő ágyba, mint egy kukac, és nem kellett neki sok az elalváshoz; fél perc, és ott szuszogott mellettem.
- Jó éjt! - mondták halkan a srácok lentről.
- Boa noite, Dani! Gute Nacht, Mesut! Love, peace és a többi. - fordultam én is a jobb oldalamra, és kis idő után rám is köszöntött az álom.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki keresztül fekszik rajtam, és az ágyamon. Megfordult a fejemben, hogy bárki is legyen az, legurítom az ágyról. Reménykedtem, hogy Lexy barátnőm aludt ilyen jól, hogy közben fel-alá gurigált az ágyon, de a rám nehezedő súly ezt cáfolta. Alig bírtam a hátamra fordulni, amit a tettem végbevitele után meg is bántam.
- Ember... - nyögtem, mert azt hittem menten betörik a szegycsontom. - Remélem jó okod van rá, hogy felkeltettél.
Tudtam, hogy Dani az, mivel ha Özil lenne egy részt megismerném az illatát, másrészt nagybátyám könnyebb, mint Alves.
- De még milyen jó! - ismertem fel a hangját. - Fél óra, és megérkezünk Rio de Janeiroba! Gondoltam szólok, hogy időben felkeljetek.
 |
| Dani és gyermekei |
- Fantasztikusan keltesz, tudtad? - morogta Alexa is.
- Szokásom. Szerinted a kölykök hogy kelnek fel, ha oviba kell menni?
- Ha magamból indulok ki... Nehezen. - mosolyogtam még kómásan, és kikászálódtam az ágyból. Hirtelen a fülemhez kaptam, mivel az nagyot durrant, és bedugult.
- Látjátok? Mondtam én, hogy szállunk. - mondta Alves immáron elterülve a helyemen. - Ja, és nem pontosan Rióban lesz a szállásunk, illetve a németek szállása. A Campo Bahiában fogjátok élni életetek következő egy egész hónapját, természetesen, ha kihúzzátok addig, és megnyeritek a meccseket. - vigyorgott kihívóan.
- Meglesz! Özil merre van?
- Oh, majd elfelejtettem! Ne menjetek a fürdőbe, mert zuhanyzik.
- Jókor mondod! És, ha benyitottam volna?
Dani arcán hatalmas vigyor terült szét.
- Te perverz állat! - röhögtem, és a képébe nyomtam a párnám, mikor is nagybátyám már felöltözve, de a haját állítgatva lépett be a szobába.
- Hé, húgi! Azért ne öld meg. - értette arra, hogy Alves mindjárt megfullad a párnától.
- Bocsi, Dani. - vettem le róla. - De ezt a reggeli fullasztásomért kaptad.
- Jogos! - kelt fel Lexy az ágyból. - Megcélzom a fürdőszobát.
Még ki sem mondta, de már suhant a ruháival az említett helyiség felé.
- Hogyezténnemhiszemel. - mondtam így egybe, mivel én már vagy öt perce készülöm elfoglalni, hogy átöltözhessek végre. Özil felé fordultam.
- Húgi?
- Túl macerás lenne kimondanom, hogy unokahúgom, úgyhogy ha nem baj, maradok a húginál. - mosolygott.
- Nekem jó, te meg leszel bátyó. - nevettem.
- Ezt megbeszéltük. - tartotta felém az öklét, és lebrofistoltunk, ami annyit jelentett, hogy összeérintettük az öklünket.
- Szóval, mi is a neve annak a helynek, ahová megyünk? Habui?
- Campo Bahia. - mondta Özil. - Hogy neked hogy jött ki a Habui, arról fogalmam sincs... - nevetett.
- Nem vagyok otthon a külföldi nevekben. - húztam a szám, és lelkem megkönnyebbülni készült, mikor megláttam barátnőmet Mesut háta mögött.
- Mehetsz! - örömködött, mire én gyanúsan méregetni kezdtem.
- Milyen... hamar készen lettél.
- Megesik. - vigyorgott, mire megráztam a fejem, és felkapva a ruhám gyorsan lefoglaltam a fürdőszobát. A felszerelésem ugyanabból állt, mint tegnap; egyberuha, szoknya része fekete, kamillavirágokkal, felső része fehér. Felvettem a gladiátor szandálomat, majd hajamat megfésültem, és kiengedve hagytam. Visszamentem a szobába, és bepakoltam a pizsamámat a táskába, a telefonomat pedig előhagytam. Szerettem a saját kezemben tudni a dolgaimat, ritkán hagytam valamit is valakire.
- Hány óra van? - kérdeztem a többiektől.
- Rióban, vagy otthon? - nézett rám Özil.
- Hát... Rióban. - láttam jobbnak ezt az időt megtudakolni, mivel az otthonival nem sokra megyek.
- Pontosan... - vette elő a telefonját. - fél tíz lesz három perc múlva.
- Huh, hamar megérkeztünk. - pislogott Alexa, és kikukkolt az ablakon. - Már látszik a táj!
- Jobb, ha felkészítelek titeket... - kezdte Özil összeszorított szájjal. Alexával leültünk, és vártuk a fejleményeket. - Nagy valószínűséggel lesz egy pár újságíró, és riporter a repülőtéren. Remélhetőleg nem tudják, hogy mikor jövünk, de ha jól láttam Magyarországon már kiszúrtak minket a reptér felé menet, és lehetőleg értesítettek pár itteni embert. A helyzet a következő lesz: lehetőleg ne válaszoljatok semmilyen kérdésre, amit feltesznek majd nektek. Hirtelen nem fogják tudni, hogy melyikőtök egyáltalán ki, úgyhogy, ha lehet, Vera, te gyere mellettem, Alexa pedig Dani mellett, ezzel is csökkentjük a kavarodásokat. Ha felkeresnek nyugodt körülmények között, akkor adunk interjút. Igen, jól hallottad. - nézett rám nevetve. - Neked is ott kell lenni.
- Ne félj, gyakorlom veled az interjút. - bökött oldalba nevetve Alexa, mire én kikerekedett szemmel néztem rá.
- Hát, rendben. - egyeztem bele, ugyanis nem láttam más lehetőséget. - Elvégre szoknom kell az ilyen helyzeteket.
- Így van. - mosolygott haloványan Mesut.
- Elnézést... - jött be a tegnapi férfi. - Öt perc, és megérkezünk.
- Köszönjük! - biccentett felé nagybátyám, és a férfi eltűnt. - Akkor, csak hogy tisztázzuk: nem pontosan Rióban szállunk le, hanem kicsit távolabb, egy nagyobb, betonos szakaszra érkezünk, onnan pedig kocsival megyünk a Campo Bahiába. A lényeg, hogy Löw is kint lesz.
- A szövetségi kapitányotok? Joachim Löw? - pislogtam nagyokat Alexával mellettem.
- Igen... Nem tudom miért, de jobbnak látta, ha kijön. Nem szereti a pangást meccsek előtt, ezért próbálja az újságírókat feltartani. Ez jó, meg minden, mert nem mindenki kedvéért jön ki, ha ilyen dologról van szó.
De most érdekes módon magától jött ki.
- Értem. Nem mondta, hogy vannak újság írók, vagy riporterek kint?
- Mondta, hogy vannak páran, de nem vészes.
- Nem azért, én tök nyugodt egy ember vagyok, de... Hogyan köszönjek Joginak? - tördeltem az ujjaimat.
- Ha csókolommal mersz köszönni, akkor három variáció van: 1. Ha ideges kedvében van, akkor az első utad a medence lesz. 2. Ha vicces kedvében van, akkor durva módon tényleg elvárja a köszönésed fizikai aktusát. A 3. pedig, amikor köztes állapotban van. Ilyenkor közli veled, hogy ne merd magázni, mert jobban öregíted. Szóval legyél laza, és köszönj, illetve köszönjetek neki egy sima sziával, vagy egy "Helló, Jogi!"-val.
- Oké... Akkor laza leszek. - emeltem fel a táskám, és kisebb gyomorgörccsel a vállamra akasztottam.
- Hölgyeim, és uraim! - lépett be újra a komornyik. - Bármelyik pillanatban földet érhettünk, úgyhogy szíveskedjenek leülni, hogy véletlenül nehogy elessenek!
 |
| Joachim (Jogi) Löw |
Nem kellett kétszer mondani, mind a négyen leültünk, sőt, a férfi is bent maradt velünk. Nem telt bele tíz másodperc, és pattantunk egyet-kettőt, majd lassított a gép, és megállt. Kimentem az "előtérbe", és kinéztem az ablakon. Ha lehet ezt szerencsének mondani, akkor csak egy kamerás volt, és két nő egy férfival. Közvetlen előttük ott állt Löw is, zsebre tett kézzel, és nézte a repülőt, majd megakadt a szeme az én ablakomon, amin éppenséggel jómagam bámultam ki. Gyorsan visszahúzódtam, hátha lehet olyan szerencsém, hogy nem látott meg, és nem hisz majd kukkolónak.
- Te, Mesut... - fordultam felé. - Jogi tudja?
- Igen. Tudnia kellett, hogy miért jövök el. - válaszolta, és az ajtóra kapta a tekintetét, ami éppen kinyílt. - Mindenkinek megvan mindene?
- Igen is kapitáány! - nevetett Dani, mire Özil rázni kezdte a fejét.
- Gyere, Vera. - fogta meg a kezem, és maga után húzott. - Mi megyünk előre, ti pedig gyertek utánunk. - mondta hátra az ajtóból.
Mikor kiértünk, már a lépcsőt rácsatolták a gépre, és mi nyugodt, vagyis verdeső szívvel lépkedhettünk le rajta. Le sem értünk a lépcsőn, már megindultak a kérdések ahogy vártam, angolul.
- Uram! Mi célból ment Magyarországra?
- Ki a lány mellette?
- Új kapcsolat? Talán Mandy-vel már el is váltak? Hogyan szervezték meg?
- Jól látjuk? Dani Alvessel múlatták az időt? Neki is új kapcsolata van?
- Mandy Capristo mit szól a kibontakozó kapcsolatához? És, hogy ilyen fiatal hölgyekbe szerelmes?
Itt vettem észre, hogy Özil még mindig fogja a kezem. Valószínűleg ebből következtethettek ilyen hülyeségekre. Nagyokat nyeltem, hogy kezeljem a helyzetet, és ne csináljak semmi hülyeséget. Mindenhova néztem, kivéve a faggatókra, és a kamerába.
- Oké, oké! Elég lesz, köszönjük! - intette le őket Jogi, majd közénk jött, és átkarolta a nyakunkat, úgy mentünk tovább. Alexáék szorosan követtek minket. - Üdv köztünk, kolléga! - morogta a fülembe a férfi, és elértünk egy szürke kocsihoz.
- Szia, Jogi. - mosolyogtam rá barátságosan. - Honnan tudta, hogy én vagyok Mesut unokahúga?
- Logikusan következtettem. - vágott egy mosolynak mondható grimaszt. - Te jöttél vele kézen fogva.
- Nem az én ötletem volt. - emeltem fel védekezően a kezeimet.
- Elhiszem. - kacsintott rám. - Mindenki beszállás a kocsiba! Maguk nem! - mutatott rosszallóan a riporterekre. - Én vezetek. Danit meg kitesszük út közben.
- Kössz, Jogi. - pacsizott le vele köszönés képpen. - Pontosan az utcánk előtt, sofőr.
- Elseggeljelek? - kérdezte nevetve a német edző, mire Alves csak kacsintott, és beszállt a kocsiba, ahová mi is követtük. Mesut elől ült, mi Alexával és a brazillal hátul húztuk össze magunkat. Így indultunk el a Campo Bahia felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése