4. rész - Fogadtatás

Roni szemszög

Amire írtam: Murat Dalkılıç - Bir Hayli

(A helyről a képeket, a fejezet befejezésénél tekinthetitek meg!)

Legalább fél órát utazhattunk a számunkra idegen úton, mikor is befordultunk a főútról jobbra, és egy közel tíz perces út után megálltunk egy szálloda előtt, aminek Costa Brasilis Resort volt a neve.

- Na, én itt szállok ki. - fordult felénk Dani, majd lenyomott egyetlen egy puszit nekem, és Alexának is. - Aztán vigyázzatok magatokra! - nézett ránk komolyan. - Higgyétek el, a rajongók megtalálják a Bahiát, ha akarjátok, ha nem. És ugyan így vannak a rosszakarók is. Tudom, mi is így vagyunk.

- Látom rajtad, hogy nagyon aggódsz értük! - ironizált Jogi a kormány mögül. - Nyugi, megvannak a lépések ezek ellen. Másképp nem lehetne sehol meglenni.

- Úgy legyen! - engedett meg egy félmosolyt a brazil, és lekezelt az előttünk ülőkkel, majd kiszállt a kocsiból, és becsukta az ajtót. Meglepetten pislogtunk, mikor Dani utószóként rálehelt az üvegre, és megcsókolta azt, így a szája nyoma meglátszott egy darabig a felületen. Mi Lexy barátnőmmel kicsit pirosan, és zavartan elnevettük magunkat, Özil pedig a fejét fogta mosolyogva, és azon gondolkodott, hogy Dani hogy lehet néha ennyire gyerekes, és bolond.

- Szuper... - morogta Löw. - Megint mosathatom le a kocsim.

- Sebaj! - mondtam, mikor normálisan elhelyezkedtünk Alexával, majd előre mutattam. - Irány Bahia!

- Igen is, kisasszony! - morogta mosolyogva Jogi, miközben rám nézett a visszapillantó tükörből.

A "hazaút" még egy fél órát vett igénybe, amit barátnőmmel olvasással töltöttünk el, majd megérkeztünk egy kívülről tök egyszerűnek kinéző, több pálmával körülvett... szállodába? A hely egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy én azt elképzeltem. Kiszálltunk a kocsiból, és mind a négyen elindultunk a kövekkel kirakott úton. A fákra német zászlók voltak kirakva, néhol még brazil zászlók is lengedeztek. 'Campo Bahia Resort', olvastam a táblát, majd körbenéztem.

Campo Bahia kívülről

A házak kívülről vadonatúj nyaralónak mondhatóak voltak. Egyre jobban az volt a fejemben, hogy tévedtem, és igenis szuper lesz itt lenni. Minél előbb fel akartam fedezni az egész helyet. Belülről minden sokkal nagyobbnak tűnt. Volt medence is, focipálya, külön ebédlő és sok más dolog. Meg is jelent az első német focista, méghozzá egy csatár, és meglepetten pislogott egyszer rám, egyszer pedig a mellettem lépkedő pink hajú lányra. Thomas Müller volt az, aki úgy látszik igencsak megszokta a helyet, ugyanis csak egy egyszerű halászgatya volt rajta, és egy papucs.

- Hey, Kumpel! Wer sind Sie? - kérdezte németül végigmérve minket újra és újra. Biztos azt kérdeztek, hogy kik vagyunk.

Özil elmagyarázta neki a helyzetet, és hogy nem tudunk németül, ezért ha lehet próbálkozzon az angollal.

- Ó, rendben! - értettük most már meg. Neki tényleg volt egy kis akcentusa, ami megmosolyogtatott. - Thomas Müller. - nyújtotta a kezét, amit elfogadtam, és ő megrázta. - Ja, bocsi! Hölgyeknek nem illő kezet rázni! - nevetett egy kicsit zavartan, majd kezet csókolt nekem, és barátnőmnek. - Hívjatok nyugodtan csak simán Tomnak. - kacsintott.

- Rendben, Csak Simán Tom! - nevettem, és szerencsére vette a hülye poénomat, mivel ő is elnevette magát. - Erdős Veronika vagyok, Özil unokahúga. Hívj nyugodtan Roninak. Ez a becenevem.

- Mint Ronaldonak? Ne szívass! - nevetett. - Ejj, Roniiii. Ronika. RoniRoniRoni.

- Most ízlelgeted a nevem? - néztem rá meglepetten.

- Igen. Érdekes lesz így hívni. - itt a barátnőmhöz fordult. - Kegyed nevét megtudhatnám? - hajolt előre színpadiasan.

- Seres Alexa. Hívj Lexynek. - tette össze angolul a szavakat.

- Alexa inkább spanyolul, és portugálul tud jobban beszélni. - magyaráztam a német csatárnak, és egyben Löwnek is. - Az angolt megérti, de nem tud teljes mondatokban válaszolni.

Lukas Podolski és Thomas Müller

- Nem lesz probléma. - mosolygott rá, majd ahogy befejezte a mondatát, megjelent mögötte Lukas Podolski.

- Na, Poldikám... - kezdte Tom angolul. - A csajok csak így értenek, úgyhogy az elkövetkezendő időkben így fogunk kommunikálni. Vágesz?

- Olyasmi. - nézett ránk Lukas, majd szinte szokás szerint megállapodott a szeme Alexán. - Tuti te vagy az unokahúga. - mutatott barátnőmre.

- Nem már! - nézett Müller Özilre. - Neki elmondtad? Nekem meg nem?

- Nyugi, haver! - nevetett Mesut. - Csak én tudtam, és Poldi. Senki más. De, drága barátom... - ölelte nyakon Lukast, majd rám mutatott. - A barna az unokahúgom.

Hirtelen vér szökött az arcomba, amikor mindenki bámulni kezdett.

- Javaslom, hogy hívjuk össze a csapatot, hogy ne külön-külön kelljen elmagyarázni a dolgokat. - javasolta Joachim, majd elindult a kinti teraszos ebédlőbe, ahová mi is követtük. A két csatár a hátunk mögött csoszogott elég feltűnően, és mikor hátrafordultunk Lexyvel, ők vigyorogva biccentettek.

- Tuti rólunk beszélnek... - morogta nekem Alexa magyarul.

- Másképp nem néznének ilyen feltűnően minket... Szerintem tetszik Lukasnak a hajad. - néztem rá vigyorogva, mire ő csak megrázta a fejét.

- Hé, csajok! - siettek utánunk a focisták, és Müller átkarolta a nyakamat, Podolski pedig barátnőm nyakát. Enyhén pirulva ránéztem Alexára, aki szintúgy nézett rám. Hogy ezek a focisták milyen közvetlenek! De mi sem ma jöttünk le a falvédőről!

- Hogy tetszik eddig a környék, lányok? - kérdezte Tom, még mindig átkarolva a nyakam, szabad kezét pedig zsebre tette.

- Szép. - válaszolta barátnőm. - Csak keveset láttunk még.

- Lesz elég időtök körbenézni! Viszont... ha te vagy a pajtink unokahúga... - intézte nekem a kérdést a férfi. - Akkor a barátnőd...?

- Mesut mondta, hogy ha szeretnék valakit hozni magammal, akkor hozzak. Hátha elmentek tárgyalásokra. - fontam össze karjaimat.

- Na, az jó! Legalább nem fogsz unatkozni. Mind a ketten focirajongók vagytok?

- Igen. - mosolyogtam.

- Kedvenc válogatott? - nézett rám Poldi, mint aki imádkozik, hogy a németek legyenek azok.

- Hmm... Szeretem a brazilokat. Ők voltak az elsők, akikre azt mondtam, hogy simán megnézek tőlük két meccset is egymás után. Aztán jöttetek ti, a német válogatott.

- Huh, most nagy kő esett le a szívemről, kicsi lány. - nevetett Müller. - Úgy ide jönni, hogy nem szeretsz minket, bátor dolog lenne. És a barátnőd? Bocs, hogy is hívnak? Lexa?

- Lexy. - mosolygott. - Szintén kedvellek titeket, de nekem mindig is a brazilok lesznek a favoritok. - kacsintott a focistára, de az jobban meglepett, hogy ilyen jól elmondott egy angol mondatot. Haladás, barátnőm! Haladás.

Eközben megérkeztünk az ebédlőhöz, ahol már jó pár focista, szinte az egész csapat ott ült, vagy mászkált. Valószínűleg jó lassan jöhettünk, és elbeszélhettük az időt, ha Löw ilyen gyorsan összeszedte őket. Mindenki kíváncsi pillantásokkal illetett minket, ami kicsit zavart. De, hát az Istenek szerelmére! Meg. Kell. Szoknom. Tom biztatóan megveregette a vállam, és ő is leült, hogy újra meghallgassa a dolgokat, és Lukas is így tett. Ha most Jogi azt mondja, hogy én beszéljek... Garantáltan sikítva a medencébe lököm. Szerencsére a szövetségi kapitány felállt a helyéről, és mellém sétált, majd németül kezdett beszélni. Értettem a nevemet, és barátnőm nevét, hogy én vagyok Mesut unokahúga, és ezért vagyok itt, még azt is értettem, hogy angolul kommunikáljanak, ha lehet, mert így érjük meg egymást legjobban. Mindenki bólintott, és már angolul köszöngettek. Mikor Löw befejezte a beszédét, mindenkit a dolgára küldött, és egy számomra nem ismert korabeli emberrel kezdett beszélgetni, miközben rám nézett. Rám. Nem sokáig, de farkasszemet néztünk, és mikor már nem bírtam tovább, Özil tekintetét kerestem, akiét szerencsémre meg is találtam.

- Na, nézzük meg, hogy hol fogunk lakni. - jött hozzánk mosolyogva, magyarul beszélve. - De tényleg tartsd, illetve tartsátok szem előtt, amit mondtam: nem bedőlni nekik! Sehova!

- Oké-oké! - legyezgetett Alexa, hogy megértette, de én tudtam, hogy honnan fúj a szél: az anyja, Bia, teljes áldását adta, hogy ha találkozik a saját szerelmeivel, szabad kezed kap. Viszont az ő szerelmeihez egy ujjal se merjen nyúlni. Na, tudjátok mi lesz ebből... Ami Brazíliában történik, az ott is marad.

Elindultunk egy kedvemre való ház felé, nem messze az ebédlőtől és a medencétől.

A házunk

Az ajtón álló táblára három szám volt írva: "8, 13, 19", majd alatta egy újabb tábla: "Rokon (8) + Vendég (?)". Alexa elnevette magát, és elővett egy alkoholos filcet, majd a kérdőjelet átírta egy kettessé, így a táblán "Rokon (8) + Vendég (2)" állt. Vigyorogva visszatette a tollat a táskájába, és büszkén konstatálta az ajtót.

- Melyik csapatból a kettes? - kérdezte Özil.

- AC Milan. - válaszolta, mire nagybátyám gondolkodni kezdett.

- Mattia De Sciglio?

- Talált, süllyedt!

- Szóval... - konstatáltam a táblán lévő számokat. - Ez azt jelenti, hogy veled, Müllerrel, és... Götzével fogunk egy lakásban lakni? - lepődtem meg.

- Aha. - mosolygott. - Viszont ne lepődjetek meg, ha Tom félmeztelenül rohangál. - nyitott be az ajtón, majd hozzátette. - Szokása.

Alexával egymásra néztünk az "Ugyan már!" tekintetünkkel, és beléptünk a lakásba. Legelőször egy előtérbe értünk, ahová a kabátot, és a cipőt illett levenni, majd beléptünk nappaliba. Belül is modern, és otthonosnak mondható volt minden. Balra egy nagy nappali, fehér ülőgarnitúrával, tévével és más dologgal, jobbra pedig egy konyha. Lent még található volt egy fürdőszoba is, ha jól vettem ki a kézmosóból. Levettük a cipőnket, és elindultunk az emeletre, ahol a szobákat sejtettük. Parkettás területre érkeztünk, és jobbra kettő, majd balra kettő hálószoba helyezkedett el.

- Na, melyiket szeretnétek? - nézett körül Özil.

- Ez szerintem megteszi. - mentem be a legelső ajtón balra, mivel a jobb oldali helyiségeket Götzéék már elfoglalták.

A szoba tágas volt. Bal oldalon egy egyszerű fehér franciaágy volt, mellette két oldalról éjjeliszekrény, rajtuk lámpával. Előre láttam magunkat esténként olvasni. Vigyorogva néztem Alexára, és neki leesett, hogy mire gondolok.

- Ó, te kis huncut! - húzgálta barátnőm a szemöldökét, és lepakolt az ágyra. Na, ez úgy nézett ki, hogy ledobta a táskáját, és kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, majd jólesően felnyögött. - Ha van kényelmes ágy...

- Én majd este próbálnám ki. - dobtam neki a táskámat, mire jó reflexeinek köszönhetően elkapta azt. - Most mondanám, hogy átöltözök kényelmesebb ruhába, de...

- Van kényelmes ruha. - vágott bele a szavamba nagybátyám mosolyogva, nehogy a végén őt hibáztassam. - Igaz, kicsit férfias, de sebaj.

- Tuti egy mez! - mutatott Alexa a csukott szemmel a plafon sarkára.

- Így van. - helyeselt a focista. - Rengeteg mezünk van kéznél is, nadrággal együtt, ami természetesen nem volt használva. Milyet szeretnél?

- Egyértelműen a tiédet. - mentem bele, és hatalmas vigyor ült ki az arcomra. - Alexa, te?

- Hm... Neuer. - bökte ki némi gondolkozás után, mire mind a ketten döbbenten néztünk rá. - Mi van? Nem lehet szeretni a kapust?

- Ja, de! - nevetett nagybátyám. - Csak nem számítottunk Manuelre. Oké, egy pillanat, és itt vagyok.

Azzal megfordult, majd lement a lépcsőn, és mi ketten maradtunk barátnőmmel.

Kinéztem az ablakon, ami az ebédlőre nézett. Gyönyörködtem pár másodpercet a tájban, mivel az ablakunkból tökéletesen lehetett látni a tengert, majd éreztem, hogy valaki figyel. Lenéztem, és nagy örömömre újból Löw szemébe nézhettem.

- Hát ezt nem hiszem el. - fordultam meg röhögve, és bekapcsoltam a TV-t.

- Mi az?

- Á, semmi. - füllentettem, mert igazából nem akartam, hogy ilyen kis hülyeségekkel foglalkozzon. Kapcsolgatni kezdtem. - Ah, semmi normális adás.

- Várható volt. - morogta Alexa. - Hahó! Ez itt Brazília! Ha akarnád sem tudnád megérteni a filmeket.

- Lehet, de a meccseket igen. - vigyorogtam, és átkapcsoltam egy sportcsatornára, ahol nagyban birkóztak. - Szuper. - nyomtam ki azonnal, és reménykedtem, hogy Lexy nem látta, de vigyorgó feje nem erről árulkodott. - Csitt!

- Ha te mondod, főnökasszony! - emelte fel kezeit nevetve, és öt másodperc sem telt bele, mikor is feljött Özil.

- Nos, akkor egy én neked. - nyújtotta oda a névvel feliratozott nyolcas számú mezt, és egy térdig érő nadrágot, amit készségesen elfogadtam. - Egy Manu pedig neked. - adta oda Alexának is, aki csillogó szemmel nézte a kapus mezét.

- Nem haragudott érte? - kérdezte rápillantva.

- Dehogyis! Sőt, majd mindkettőtökkel szeretne személyesen is beszélni. Na, jó nem csak ő, hanem az egész csapat. Ha átöltöztetek, gyertek nyugodtan a kinti ebédlőbe, ott leszünk.

- Oké - bólintottunk mind a ketten, és nagybátyám kislisszolt a szobából, majd ránk csukta az ajtót.

Alexával nem voltunk szégyenlősek egymás előtt, mivel tesire is együtt szoktunk átöltözni, mint ahogy az egész osztály. Lekaptuk a felsőnket, én ugye az egész ruhámat, és felvettük a mezeket. Hagytam barátnőmet forgolódni a tükör előtt legalább két percet, majd az ötödik "Hidd el, tényleg jó áll a meze!" dicsérő szavaim után, egyszerűen kilöktem a tükör elől, ő pedig hanyatt az ágyra esett.

- Szemét! - mutatott megint a plafon felé nyöszörögve, és nekem fogalmam sem volt, hogy minek csinálja ezt folyton.

- Alexa, a plafont nem szemeteljük! - morogtam neki, miközben magamat konstatáltam a tükörben. Özil meze pont jó volt rám, a nadrág volt kicsit nagy, de a fűzővel magamra igazítottam, és tökéletes lett. Mióta akartam egy német mezt, és tessék! Egy eredeti került rám. Mezítláb a lábujjaimmal belemarkoltam a puha szőnyegbe, és Lexy felé fordultam.

- Na, lemegyünk?

- Dzsaljunk! - mutogatott megint.

- Hagyd már abba ezeket a zombis mozdulataidat... - segítettem fel az ágyról, mire maga mellé rántott.

- Kvittek vagyunk. - pattant fel villámgyorsan mellőlem.

- Szemét...

- Veronika! Az ágyat sem etetjük szeméttel! Ha nem tudnád diétázik. Milyen figyelmetlen vagy... - vágott vissza, majd morogva nevettem egyet, és felkeltem az ágyról.

Lementünk a lépcsőn, egyenesen, ahová Mesut mondta, de senki sem volt ott. Na, jó... Löw ott volt megint, de ha megtudná, hogy magamban lesenkiztem - hozzáteszem véletlenül, pillantásával rám pirítaná nagybátyám mezét. Hümmögve végignézett rajtunk, és letette a poharát, amiből eddig ivott.

- Lááányok... - kezdte negédesen, mire Alexával egymásra néztünk. - Naa, ne ijedjetek meg, nem harapok. Csak, ha rosszul viselkedtek. - mosolyodott el. - Elsősorban szeretnék tisztázni veletek bizonyos szabályokat, ami nem különösebben érint titeket, de jobb, ha tudtok róla:

• Szex: A játékosok barátnőit, feleségeit minden mérkőzésnap után beengedjük a szállásra, elvonulhatnak a fiúkkal. Ilyenkor nem zavarjuk őket. Arról még nem döntöttünk, hogy éjszakára is maradhatnak-e, de ne lepődjetek meg, ha olyasvalakit láttok, akik nem ismertek errefelé. 
• Alkohol: Sörözni és borozni is szabad, sőt a szobák minibárját sem pakoljuk ki, ez bizalom kérdése. Nem Disneyland-ben vagyunk, úgyhogy meg se próbáljátok kinyitni, mert az illetékessel egy egész üveg skót whisky-t fogok megitatni, ha már az alkoholnál tartunk. De, ez a ti dolgotok, viszont nem szeretném, ha ilyen ifjú hölgyek, mint ti, ilyen hamar roncsolnátok a... szervezeteteket. 
• Dohányzás: Csak az étkezéseken és a megbeszéléseken nem lehet rágyújtani. Igaz, Tim Wiese az egyetlen a keretből, aki cigarettázik, de ő is csak kocadohányos. Ez is a ti felelősségetek lesz, ahogy az iméntiek. 
• Számítógépezés: Twitterezni és facebookozni is korlátlanul lehet, a csapat belső ügyeit kiteregetni, illetve az ellenfelekről rosszat mondani viszont sziggorrúan tilos. Azt sem szeretném, ha egész nap a gép előtt ülnétek. Higgyétek el, lesz elég program, ahová ti is becsatlakozhattok. Jöhettek megnézni az edzéseket, sőt be is állhattok, én is mindig azt teszem. Szóval szemeket nem rontani! 
• Kimaradás: A kötelező programokon túl mindenki elhagyhatja a szállást, de egyórányi útnál távolabbra nem mehet senki, és 23 órára, külön engedéllyel éjfélre vissza kell érnie. Szóval, ha lehet, ne botoljatok bele minden "Uram Istenem, de helyes!" srácba, és lehetőleg ne menjetek bele minden egy éjszakás kalandba. Na, a kedvemért. - nézett rajtunk végig, és én azt hittem menten agyvérzést kapok, amit úgy láttam Jogi is észrevett. - Nyugi, mindjárt vége. Nem utolsó sorban
• Az öltözködés: Itt a legnagyobb a szigor részemről, ugyanis reggelente közlöm, hogy melyik e-dzés-­sze­-re­-lést kell felvenni, és a hi­-va-ta-los eseményeken is kötelező az egyenzakó, a ti esetetekben az ünnepélyi ruha. 
• Szabad program: Ez idő tájban bármit lehet csinálni; játszani, úszni, sétálni az óceánparton, és a többi tök szupi dolog. Van kérdés?

Tök őszintén szólva, kedves barátnőmmel köpni-nyelni nem tudtunk. Forogtak a fejemben a szabályok, amiknek a fele nem tartozott ránk, habár ki tudja, hogy mi lesz itt egy hónap múlva... se. Löw szinte úgy beszélt hozzánk, mintha az apánk lenne, és ez zavarba hozott.

- Hát... - makogtam, amikor szokás szerint én tértem észhez előbb. - Betartjuk a szabályokat. - megköszörültem a torkomat, és olyat csináltam, amit eddigi életem során soha: úgy válaszoltam Joginak, ahogy ő kérdezett; kimérten, és határozottan. -

• Szex: Nem lesz gond vele, mindenki intézheti a saját dolgát, nem a mi ügyünk. Ha esetlegesen találunk valakit, akit úgy gondolunk, hogy... Khm... Az életünk részese lehet, akkor azt nem itt fogjuk lebonyolítani. Habár ki tudja... 
• Alkohol: Tudtommal egyikünk sem valami nagy piás, ezért nem kell félteni a skót whisky-t, megmarad egy darabig. 
• Dohányzás: Egyikünk sem dohányzik. 
• Gépezés: Nekünk elegendő lesz az a bő egy óra, amit a barátainkkal, családtagjainkkal skypeolással töltünk el. Se több, se kevesebb. Az edzéseken szerintem mind a ketten szívesen részt veszünk, ez nem jelent gondot. 
• Kimaradások: Szerintem maximum a brazilokig megyünk, akik fél órára vannak innen, de ez majd idővel eldől. 
• Öltözködés: Nincs bele kötnivalóm. 
• A szabadprogramok pedig pompásak.

Amikor befejeztem a válaszadást, amit igazából senki sem kért, végre elnézhettem Löw szeméből, aki felhúzott szemöldökkel, és résnyire nyílt ajkakkal nézett rajtam végig újra, és újra. Alexa szintúgy.

- Valami rosszat mondtam? - néztem rájuk.

- Nem. - vágta rá Joachim, és keresztbe fonta karjait. - Igazán lényegre törő válaszok... Ez tetszik. Tökös lány vagy, ennek örülök. Azon sem lepődnék meg, ha tudnál focizni.

- Úgy, ahogy, de tudok. - mondtam bátran, mire a férfi egyik szemöldökét felhúzva bólintott.

- Kíváncsi vagyok, hogy mit tudsz.

- Hát... arra én is. - morogtam inkább magamnak, és Alexára néztem.

- Ne nézz rám! Én csak nézni szeretem a focit. Közöm sincs a labdához. - magyarázkodott.

Löw újat hümmögött, és összeszűkült szemmel nézett engem. Nem akartam közvetlenül ránézni, de láttam a szemem sarkából, hogy elmosolyodik, és ez bármilyen hülyén is hangzik; megrémített.

- Menjünk be, és próbáljatok ne szívrohamot kapni. Elég lesz a csapatra fizetni az orvosi ellátásokat.

Lehúzta az utolsó korty - én szerintem - sört, majd előre invitált minket. Az ebédlő ablakait függöny borította, így nem láttunk be. Kinyitottuk az ajtót, és bent vaksötétség fogadott bennünket. Hát nekem olyan rossz érzésem támadt a férfivel kapcsolatban, hogy sikítva rohantam volna ki az ajtón, amit Löw a lehető leggyorsabban csukott be mögöttünk. Semmit sem láttam, csak füleltem. Halk motoszkálást hallottam, és majd összecsináltam magam, amikor felkapcsolódott a villany, és legalább harmincöt ember egyszerre kiáltotta:

- Isten hozott benneteket!

Na, egy újabb sokk mára, jó értelemben.

- Az egész focicsapat és... és mindenki összegyűlt, csak hogy üdvözölhessenek minket? - értetlenkedtem, ahogy körbenéztem.

Alexa teljesen feldobva vágott hátba, hogy mit kellett ezen félni? De én tökéletesen tudtam, hogy ő is be volt rezelve. Nem kicsit.

- Ez tök jó! - nevetett barátnőm, mert én még mindig meglepetten pislogtam körül. - Köszönjük!

- Igen, ez... Tényleg kedves gesztus tőletek! - nevettem el én is magam, mivel Mülleren, és Podolskin bohóc orr volt.

- Hát akkor, ünnepeljünk! - morogta nagy lazán Jogi, és benyomta a mellette álló rádiót, és megszólalt a zene.

Nem volt az a nagyon pörgős, de lassúnak sem mondható; épp egy ismerkedős hangulatú. Mindenki beszélgetni kezdett, és egyesével jöttek oda hozzánk. Kezdődött a sor Götzével.

- Sziasztok! - nyomott le kettő-kettő puszit. - Mivel egy hónapig egy lakásban kell lehúznunk, ezért kötelességemnek éreztem, hogy én jöjjek ide előbb. - nevetett. - Így is le kellett előznöm Schweinsteigert...

Így kezdődött el a beszélgetések hada. Hihetetlenül örültem, hogy mindenki ilyen közvetlen, és tesznek azért, hogy beilleszkedjünk. Alexa Khedirával folytatott beszélgetést, én addig Schürrlénél kezdtem kérdezősködni.

- Hogyhogy bulit rendeztetek? Erre igazán nem számítottunk.

- Igazából szerettünk volna titeket kellőképpen fogadni. Gondolj csak bele: ha jók leszünk, és jól játszunk, egy hónapig élünk együtt. Szinte a kis családunk részesei lesztek, és mi ezt szeretnénk.

- Ó, mi is, hidd el! - nevettem, majd belekortyoltam a pezsgős poharamba, amit az előbb Jogi nyomott a kezembe, azzal a mondatával, hogy "Most az egyszer kivételt teszek!". Egyszer azt mondja, hogy ne nyúljunk a bárszekrényhez, mert elpicsáz minket, máskor pedig a kezembe nyom egy pezsgős poharat. Időbe fog telni, mire kiigazodom rajta. Sok mindenkivel beszéltem, de a legtöbbet talán Poldival és Tommal. Leírni sem tudom, hogy milyen közvetlenek és érdeklődőek, viszont azt igen, hogy Müllernek az ital, még, ha gyenge is, hamar a fejébe száll. Több mindenről beszéltünk: családról, barátokról, állatokról, és bármilyen kellemetlen is volt még nekem, de a szerelemről. Legalább öt percig tippelgettek és vitatkoztak, hogy ki az, akibe szerelmes vagyok, de egyszer sem találták el a szerencsést. Így telt az idő, mikor is kezdett lenyugodni a Nap, és összepakolás után Alexa és én azon kaptuk magunkat, hogy tökéletesen szót érünk a fiúkkal, és a lehetőleg legkönnyebben megy a beilleszkedés.

A Bahia felépítés közbe

Bahia