5. rész - Az apró félreértések

Manuel Neuer

Roni szemszög

Amire írtam: Nelly - Just A Dream

- Szerintem angolul fogok álmodni - nyögte Alexa, mikor elindultunk a házunk felé, hogy lezuhanyozzunk.

- Így jártál - mutattam a háta mögé, ahol Podolski éppen minket vizslatott, majd mikor észrevette, hogy kiszúrtuk, elindult felénk. - Én meg így! - mutogattam újra, csak házunk felé, ahol Manuel intett felénk mosolyogva.

- Ez kész... - intézte a szavait hozzám, amit csak fél füllel hallottam, ugyanis a helyzetet kihasználva elindultam Manu felé.

- Ezt még visszakapod! - kiáltotta utánam magyarul, mire én csak elmosolyodtam, és a kapus mellé értem.

- Lexy?

- Poldi elkapta pár szóra - karoltam belé, és úgy indultunk sétálni.

- Legalább te úgy jöttél ide, hogy szeretsz minket? - nézett le rám kisfiúsan pislogva, és szipogott is hozzá egyet-kettőt.

- Hát persze, hogy úgy! - nevettem. - Ti is a kedvenceim közé tartoztok.

- Még kik?

- Legjobban a brazilokat szeretem, de ti szorosan a nyomukat követitek.

- Lehet, hogy egy idő után leelőzzük őket. - vigyorgott sokatmondóan, mire én legyintettem.

- Az majd eldől, hogy miként játszotok.

-  Jól fogunk, hidd el! Jogi kitett magáért, ahogy a csapat is. Nagyon sokat edzettünk, és még csak most kezdődik minden!

- Hiszek neked. Csak ezt a pályán is tessék bizonyítani!

- Ígérem! - mosolygott Neuer. - Mesélsz magadról?

- Persze! - mentem bele, mivel mindnyájan azon voltak, hogy jobban megismerjük egymást, akkor én miért nehezíteném meg a dolgukat? - A szüleim elváltak, anyával élek. Jelenleg gimnáziumba járok.

- Hányadikba?

- Szeptemberben kezdem a tizediket.

- Akkor nemsokára végzel. - számolgatott Manuel. - Ti is tizennyolc éves korotokig jártok iskolába, igaz?

- Igen.

- Akkor te most jelenleg tizenhat éves vagy.

- Csak leszek. - mosolyogtam. - Téli vagyok.

- Ó, értem! Nem nézel ki ilyen fiatalnak... Tippelgettünk Kroossal, és mind a ketten tizenhetet mondtunk.

- Alexa lesz most a nyáron annyi.

- Rajta lehet is látni. - fojtott el egy nevetés, és mikor szabályosan röhögve ránéztem, ő sem tudta visszafogni magát.

- Jó, igazad van. - bólintottam, mivel azonnal leesett, hogy mire gondolt. Barátnőmet az Istenek nem kis kebellel áldották meg, ami igazából senkit sem zavart. De, hát persze, hogy a srácok egyből észrevették! Tipikus.

- Hé, Roni! - integetett az említett barátnőm, aki a házunk előtt állt, és látszólag izgatottnak tűnt.

- Bocsi, most mennem kell! - fordultam Manuel felé. - Majd még beszélünk!

- Rendben! - intett, majd elnevette magát. - Fuss!

Az igazságot megvallva futottam is, mivel a forró talaj a csupasz talpamat szinte majdnem szétégette.

- Hólyagos lesz a lábam... Hólyagos lesz a lában... - morogtam kétségbeesetten magamnak, majd én hülye csak Lexy előtt léptem le a fűre, ami igencsak hűs volt, mivel nemrég locsolták. - Basszus.

- Te is megkergültél. - nézett végig rajtam.

- Kösz... - morogtam, viszont mikor beléptünk a hűvös házba, a kedvem azonnal jobbra váltott. - Na, mit mondott Podolski?

Barátnőm hallgatott, és leült a kanapéra, majd a távirányító működését kezdte tanulmányozni.

- Alexaaa... - húztam el a nevét, ami nálam soha nem jelentett jót. - Tudod, hogy előttem nem tudsz titkolózni. Mit beszéltetek Lukasszal?

- Hát... Igazából semmi különöset.

Ránéztem a "Hazudsz." tekintetemmel, és lassan felhúztam az egyik szemöldökömet.

- Ne csináld ezt! - nézett rám megrettenve. - Tiszta Perselus Piton vagy!

- Tereled a témát...

- Nem is igaz!

- Jó! - emeltem fel a kezem. - Akár Poldit is megkérdezhetem.

- Figyelj... - kezdte halkan. - Tényleg nem beszéltünk semmi komolyat, csak... Nekem még furcsa velük beszélni, és ezért vagyok annyira feldobva. Nyugi, tényleg semmi gáz. - mosolygott rám biztatóan.

- Hát jó - sóhajtottam. - De, ha bárki valami rossz célzást tesz, azt mondd meg nekem! Én is így teszek majd.

- Akkor mesélj! - vigyorgott. - Ti mit beszéltetek Manuellel?

- A suliról, a szüleimről, és így tovább. De nem tudtunk a végére érni, mert te elkezdtél kapálózni ott a távolban, és én már suhantam is hozzád.

- Ja, bocsi! Te meg képes voltál otthagyni egyedül Lukasszal? Komolyan?!

- Hívott a kötelesség! - rántottam meg a vállam. - Vagyis Neuer.

- Fogsz te még hasonlóan járni... - sandított rám ravaszul, és én összeszűkült szemmel néztem vissza rá.

- Ne merd...

- Ó, dehogynem! Csak találkozz Neymarral!

- Tee... Sebaj. Ki fogom bírni!

- Majd meglátjuk. - somolygott.

- Elugrok fürödni! - pattantam föl, mivel most ha törik, ha szakad én leszek az első.

- Ne már! Én akartam! - jött utánam, majd a lépcsőn lemaradt. - Ez nem ér! Tudod, hogy rossz a térdem...

- Érdekes! - kiabáltam már föntről. - A repülőn csak úgy suhantál.

- A repülő suhant velem! - javított ki. - Aztán ne áztasd magad!

- Nem vagyok te! - nevettem el magam, és beléptem a fürdőszobába.

Nem volt olyan hihetetlen nagy, mint amire számítottam, de tetszeni tetszett. Főleg a kád, ami két részből állt. Egyik fele rózsaszínül világított, a másik pedig narancssárgán.

Nem variáltam a színek kötött; a kívül lévő részben megengedtem a vizet, és nagyokat pislogtam, amikor az elkezdett habzani, mivel nem tettem bele habfürdőt.

- "Biztos külön adagoló..." - gondoltam, majd beleültem a kádba, és nyakig elmerültem a habok közt. Hitetlenkedve konstatáltam, hogy amikor pihentetem a szemem, majd kinyitom, a hab más színű. Pár pillanat múlva rájöttem, hogy a kádban lévő lámpák váltogatják a színüket, ezáltal logikusan a hab színe is változik. Oldalra néztem. A kád szélén gombok voltak elhelyezve. Felültem, és közelebbről is megnéztem. Négy gomb helyezkedett el egymás mellett; kettő között buborék volt, a másik kettőnél pedig lámpa. Megnyomtam az elsőt, mire a víz lassan pezsgőfürdővé vált. Kuncogva kényelmesen elhelyezkedtem, és megnyomtam a másik gombot is, amitől a buborékok háromszor gyorsabban jöttek elő, ami módját kisebb sikkantásommal ismertem el.

- Mit csinálsz te odabent?! - hallottam Alexa hangját, majd elnevettem magam.

- Majd megtudod, ha te is fürdesz!

Alig bírtam abbahagyni a nevetésemet, mire barátnőm a kilinccsel kezdett szórakozni.

- Be ne gyere! - horkantam fel. - vagy hozzád vágom a... aa... - néztem a körül, és kiböktem a legelső tárgyat, amire ránéztem. - a WC papírt...

- He? - hallottam kintről az értetlenkedő barátnőm.

- Ha bemersz jönni, hozzád baszok egy mosógépet! - tértem át a szokásos modoromra, ami akkor szokott előjönni, amikor ismételnem kell magam. Ugyanis rühelltem ezt a dolgot.

- Én nem akartam! Ááá...

- Hallod, tök jó itt minden! És ez a kád...

- Csak azért sem fogok benyitni! - morogta, és el tudtam képzelni, hogy összefont karokkal beszél az ajtóhoz.

- Óóóó, pedig lenne itt hely bőven! - nevettem, majd a félreértés elkerülése érdekében újra hozzátettem: - Majd meglátod, ha te jössz.

- Remélem ez öt perc múlva lesz!

- Ember, még csak most ültem bele a kádba. - néztem hitetlenkedve az ajtóra, ami biztos röhejesnek tűnhetett.

- Nem... Nyitok... Be... - szótagolta, de tudtam, hogy ezzel csak győzködi magát.

- Igazából bejöhetsz... Sok a hab. - mondtam, ami igaz is volt. A nyakamtól a kis lábujjamig hab borított.

- Te akartad! - sóhajtott, és csukott szemmel benyitott, majd kukucskálni kezdett, és amikor megbizonyosodott arról, hogy majd' megfulladok a habtól, megkönnyebbülve kifújta a levegőt.- Szerencséd van!

- Kihez beszélsz? - hallottam meg Özil hangját, és azon nyomban egy mély levegővétel után eltűntem a víz alatt.

- Á, csak Vera fürdik. - hallottam tompán Alexa baromi könnyed válaszát.

- És most hol van?

- A víz alatt. - itt gondolom vállat is volt.

- Cskdd mm bu az ajtmmmt! - szinte ordítottam a víz alatt. Ezzel azt akartam tudtára adni, hogy ha meg is fulladok, akkor sem fog Mesut fürödni látni.

- Artikuláljál már jobban, mert nem értem! - húzta az agyam egy kedves barátnőhöz méltóan Alexa.

- Alxa, mgbszlk! - préseltem ki magamból az utolsó levegőket, hogy bizony, kedves barátosném, ha feljövök élve a víz alól, te rejtélyes körülmények között meg fogsz fulladni.

- Ja, bocsi, Özil, de egyedül szeretne fürödni! - mondta, majd becsukta az ajtót. Én levegőért kapkodva feljöttem, és láttam, hogy Lexy barátnőm bent maradt, és vigyorát próbálta visszatartani, ami szokás szerint nem ment.

- Aha! Egyedül! - mondta nagybátyám kintről.

- Sok a hab! - kiabálta vissza Alexa kifogásként.

- Hogy én mennyire... - kezdtem volna foljtott hangon barátnőm leszidását, de helyette csak káromkodtam egy cifrát, és lefröcsköltem vízzel.

- Hé! Ez Neuer meze! - söpörte le a félig-meddig még nem beivódott vízcseppeket a ruháról.

- Hé! Majdnem megfulladtam! - vágtam vissza, és azt hiszem én nyertem.

- Jó, bocsi - nézett rám bűnbánóan, de ez már engem nem hatott meg. - De legalább kvittek vagyunk!

- Kvittek... Hát persze. - próbáltam gyilkosan nézni rá, de még mindig próbáltam normalizálni a légzésemet, és nem tudtam mindent beleadni.

- Néztél te már csúnyábban is. - nevetett Alexa, majd végre megnézte magának a kádat. - Hű, de baromi jó!

- Ugye? Én megmondtam. Ha veszünk fürdőruhát, akkor majd... - haraptam félbe a mondatom, mivel az "együtt fürödhetünk!" befejezés kicsit hülyén hangzott volna. - Szóval majd itt fürödhetsz mellettem, és dumálhatunk. Most pedig hagyj magamra! - vettem elő színészi tehetségemet, és naccsasszonyosan az ajtó felé intettem.

- Igen is, boldogságos úrnőm! - vette a lapot, és meghajolva kicsoszogott a fürdőszobából magamra hagyva.

Felsóhajtottam, és egy kicsit még "lubickoltam", majd megtörülköztem. Mikor kiléptem a kádból, hiányérzetem támadt. Nem, a törülköző rajtam volt, a pizsamám annál kevésbé, ugyanis kint hagytam a táskámban. Résnyire kinyitottam az ajtót, és kikiáltottam:

- Alexaaaaaa!

Semmi válasz. Újra nekiveselkedtem, csak hangosabban.

- ALEXAAA!

Újra semmi. Kidugtam a fejem, és körülnéztem. Mivel senki nem ólálkodott a közelben, így könnyűnek gondoltam az "Egyik szobából átsuhanok a másikba, majd vissza" akciót. Szememet, és fülemet kiélesítettem minden apró dologra, és gyorsan átsurrantam a szobánkba.

Alexa biztos valakivel beszél kint, vagy csak szándékosan nem jön fel lentről, csak hogy szívasson egy kicsit. A szobában félhomály uralkodott. Kikaptam a pizsamámat, és halkan becsuktam az ajtót. Mikor megfordultam, szinte lepörgött előttem életem filmje.

- Na, helló! - vigyorgott Götze, és meg sem próbált elnézni.

- Öh... Bakker! Mario! Ez... ez most csak egy álom! - köröztem az egyik kezemmel, hogy hatásosabb legyek, de a másikkal szorosan fogtam, ami rajtam van.

- Ez csak egy álom! - kapta maga elé a kezét, hogy nyugtatgasson. - Várj... Rólad álmodom, hogy törölközőben rohangálsz?

- Ömm... Lehet. - gondolkoztam el, és hátrálni kezdtem. - Mikor bemész a szobádba, nem fogsz emlékezni semmire!

- Ha te mondod! - rántott vállat, én pedig beszaladtam a fürdőszobába, és szinte becsaptam az ajtót magam mögött.

- Még mindig emlékszem! - mondta hangosan a német középpályás. - És rózsaszín törülköző volt rajtad!

- De, ha egyszer ez akadt a kezembe... - morogtam magamnak. - Majd elfelejted! - kiabáltam vissza.

- Rossz hipnotizőr vagy!

- Gyakorlom majd a kedvedért.

- Kössz! - nevetett, és én gyorsan felvettem a pizsamám, ami fehér-kék tigris mintás volt. Na, most ne úgy képzeljétek el, mint egy rugdalózót a babákon, hanem egy normális, nyári rövidnadrágos-pólós korombeli pizsamát. Tényleg, semmi gyerekes nincs benne.

Szóval, a lényeg, hogy nagy büszkén léptem ki a fürdőszobából, és levágtattam a nappaliba, hogy megnézzem Alexa visszatért-e. Barátosném tökéletes kényelemben elhelyezkedve a kanapén nézte a TV-t. Valamilyen brazil sorozatot nézhetett, de tudtam, hogy fingja nincs róla, hogy miről szól. Maximum pár szót elcsíp. Lehuppantam mellé, ő pedig riadtan pislogott körbe.

- Mi... Mi történt?

- Mondd csak - sandítottam rá. -, hallottad, hogy kétszer ordítottam a nevedet fentről? És ne merd félreérteni!

- Én nem... Mind a kettő nem. Semmit sem hallottam, mivel jött egy vendégünk, és vele beszélgettem.

- Na, és ki volt az a vendég?

- Jogi. - somolygott rám. - De, majd később elmesélem, ígérem. Csak elugrok én is fürödni. Kíváncsi vagyok a kádra. - vigyorgott rám, majd térdfájását meghazudtolva felrobogott a fürdőszobába.

Szerencsére nem sokáig tartott az egyedüllét, mivel Özil vigyorogva belépett a nappaliba. Ma mindenki full happy?

- Na, szia - ült le mellém. - Hogy tetszik?

- Hát, Mesut... Arany egy életed van. - mosolyogtam rá.

- Hidd el, néha jobb lenne "kisebb" embernek lenni. Úgy elmenni nyaralni, hogy közben a medencében is fényképeznek, egy kicsit kellemetlen. Ha véletlenül fulladoznék, és ha engem kérdezel, ők előbb videóznák le,  minthogy segítenének.

- Ez 2014... - morogtam. - Ma már az emberiség csak a gépeknek él. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz öt, vagy tíz év múlva.

- Beszéltem Mandyvel. - váltott hirtelen témát. - Felhívtam, mert mindenféleképpen tisztázni akartam a történteket.

- Ami a reptéren történt?

- Igen. A sajtóval... kicsit elszaladt a ló. Sajnálom, ha kényelmetlen helyzetbe hoztalak.

- Ne butáskodj! - mosolyogtam halványan. - Mandy mit mondott?

- Azt, hogy várható volt, és nem értette félre. Ja, és várja már, hogy lásson téged, illetve titeket.

- Oh - lepődtem meg. - Mikor jön le?

- A legelső meccsre. - mondta, mire csak bólintottam. - A srácok nem szekáltak?

- Nem! - nevettem. - Nagyon jó fej mindenki, elsőre megszerettem őket. Azt hittem sokkal nehezebb lesz beilleszkedni. Valami családról beszélt Schürrle...

- Igen... Ez a válogatott egy nagy család. Semmi pénzért nem hagynám itt őket. Sokunk így van vele. De figyelmeztetlek! Három emberrel nagyon vigyázz: Podolskival, Müllerrel és Hummelsszel.

- Poldit és Tomot megértem. Igencsak... közvetlenek. De Hummels?

- Mats nem akkora szent, mint amilyennek látszik. Szeret félrekacsingatni. És általában, amit tervez, az sikerül is neki.

- Szerencsémre felém nem kacsingatott.

- Még. Vera, én tényleg féltelek. - húzott magához. - A srácok túlságosan is elszálltak maguktól, hogy játszhatunk a VB-n, és ilyenkor náluk nincs megállj. Ígérd meg, hogy tényleg okos leszel, és nem dőlsz be nekik!

- Hányszor ígérteted még meg velem? - böktem oldalba, mire csak egy csúnya morgást kaptam. - Jó, jó! Megígérem! Megnyugodtál?

- El sem hinnéd, hogy mennyire... - ölelt szorosan magához, majd fejen puszilt, és felkelt. - Alexa?

- Fürdik. - pislogtam rá, mivel a puszija váratlanul ért. Muhaha. Bizalmas puszi.

- Értem... Nem jössz ki? A srácok kint vannak.

Nem válaszoltam, csak felkeltem, és mezítláb kimentünk a nappaliból nyíló kinti előtérbe, ahol egymás mellé volt tolva két asztal, és a székeken ott ült Lukas, Müller, Kroos, Götze, Erik Durm, Höwedes és Neuer. Ha jól vettem ki, Jogi egyik tervét elemezték.

- Még ő sem lehet ennyire vak, hogy így kezdjük a VB-t... - morogta Kroos, és látszott rajta, hogy tényleg nem tetszik neki valami.

- Valami baromira bezavarhatott nála, mivel ő is tudja, hogy rossz ötlet. - helyeselt Götze is.

- Mi? - kérdeztem rá végre, mire mindannyian rám néztek, és a hangulat ellenére mosolyogtak, majd újra visszaestek a komorabb állapotukba. Kivéve Erik. Ő még mindig mosolygott.

- Az, kicsi lány, hogy Jogi nem akarja, hogy Schweinsteiger benne legyen a kezdőcsapatban. - magyarázta Thomas.

- Pedig én mondtam, hogy szívesen cserélek vele! - emelte fel a kezeit Kroos. - De Jogi makacs, mint az öszvér...

- Még a kesztyűket is le akarja cserélni... - morogta a problémáját Manuel is. - Mert, hogy "Nincs megelégedve vele", ezért át kell mennünk egy másik márkához. De azt csinál, amit akar! - fújtatott.

- Csak biztosra akar menni. - szállt be Özil is.

- De hát semmi baja nem volt annak a kesztyűnek!

- Akkor most egy perces néma csendet kérünk Manu kesztyűinek. - mondta Tom, és felsóhajtott. - Még Jogi sem tudja, hogy kiket fog cserélni.

- Ez attól fog függeni, hogy hogyan alakul a játék... - morogtam inkább magamnak, de a többiek meghallották, és helyeslően bólintottak.

- Ott kell többek között kitalálnia ezeket. Kit, kire. Ez már csak így megy. - szólalt meg Höwedes is.

- Átvészeljük, nincs gond. - mondta Durm, és rám nézett. - De talán, ha te...

- Ha ő? - húzta ki magát Müller a székben, és a drámai szünetben egyszer rám, egyszer pedig Erikre néztek. Na, ezt úgy képzeld el, mint egy tenisz meccsen.

- Ha tudnál beszélni Jogival... - intézte hozzám az ötletét, amit én ár a "Ha te..." kezdésénél elítéltem, de most...

- Mit kéne beszélnem vele? - néztem rá szemöldökömet ráncolva.

- Tudod, minket nem avat be annyira a dolgokba, csak kiköti, hogy mikor hol kell lennünk, és csak az utolsó percben változtathatunk a státuszunkon. Ha egy kicsit közelebb férkőznél hozzá...

- Erik, a szemed sem áll jól... - morogtam, mivel egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy közelebb kéne kerülnöm Löwhöz. - Azt szeretnéd, hogy többet tudjak meg, hogy mit, hogyan gondol?

- Hivatásos kémnek nézel ki. - vigyorgott Müller. - A mi hivatásos kémünk! Már csak egy fekete ruha kellene, egy olyan kis fesz...

- Kapsz a fejedre! - állította le nagybátyám, amit Tom csak vigyorogva fogadott.

- Szóval visszatérve a kalandozásokból... - nézett Götze megvetően, és egyben elismeréssel Müllerre. - Azt kérnénk, hogy ha értesz a focihoz, és tényleg ismered a taktikánkat, és hogy mire vagyunk képesek, akkor néha furakodj be Joginál. Nem kell puszipajtásnak lenni vele, de hidd el, ha megtudja, hogy remekül értesz a focihoz, és pár taktikával lenyűgözöd, akkor jó pár dologban a segítségedet is kérheti. Tanácsok, vélemények, és ehhez hasonlók. Légy jóban vele, és kémkedj nekünk.

- Durvák vagytok... - néztem végig rajtuk, majd sóhajtottam. - Rendben, vállalom. De jöttök egyenként egy-egy gombóc fagyival. - sandítottam rájuk.

- Áll az alku! - mondták szinte egyszerre.

Tíz perc múlva megelégeltem a srácok egyre perverzebb, és lényegre törő beszólásait, amit Özil távollétében kihasználtak, és intéztek felém. Elköszöntem tőlük a szokásos: "Legyetek jók, és holnap találkozunk!" elköszönésemmel, de a fiúk folyton-folyvást visszatartottak. Mire legalább huszadjára nyitottam, és csuktam az ajtót, azon töprengtem, hogy hány szúnyog repülhetett be.

- És, ha rosszak leszünk? - pislogott ártatlanul Podolski rám.

- Akkor nem találkozunk? - biggyesztette le alsó ajkát Müller.

- Dehogynem, fafejek. Elvégre, ha minden jól alakul, akkor egy hónapig veletek kell élnem. - vigyorogtam, és ténylegesen becsuktam magam mögött az ajtót. A lámpa hangulatosan megvilágította az arcukat, mikor is értetlen szavakat tátogtak, hátha vissza megyek, és rákérdezek, hogy mit mondtak. De elvettem tőle a kedvüket, és kinyújtottam a nyelvem, amit nagy nevetés kísért. Elindultam felfelé, és nagybátyám jött le velem szemben a telefonját nyomkodva.

- Kikészítettek? - nézett rám ijedten, mire nevettem egyet.

- Több kell ahhoz. Csak elfáradtam. Tudtad, hogy én leszek a kémetek?

- Hogyan? - nézett rám meglepetten.

- Csak Löwnél. De majd holnap elmesélem, vagy rákérdezhetsz a srácoknál. - nyomtam le neki egy puszit, és tovább indultam. - Jó éjt, Bátyó!

- Jó... jó éjt, Húgi. - nézett utánam, és levágtatott a lépcsőn, én pedig bementem a szobánkba.

Szoba

Imádtam ezt a szobát. Az ágyunk mögött volt a fal, és Mesut szobája. Viccesnek tartottam, hogy át lehetett látni, mivel az "éjjeliszekrény" mellett egy kis helyen üvegfal választotta el a két szobát. Az ágy hatalmas volt. Legalább négyen elférhettünk volna rajta, amibe inkább nem is akarok belegondolni. A lényeg, hogy Alexa, és én elfértünk, aminek kifejezetten örülök, ugyanis barátnőm igencsak forgolódó típus. Úgy dőltem be az ágyba, mint egy krumplis zsák, és Lexy pont a dőlésemkor nyitott be.

- Na, elfáradtál?

Válaszul morogtam egyet, mivel nagyon szeretem, ha olyan kérdést tesznek fel, ami magától értetődő. (Érezd az iróniát.) Bedőlt mellém, és úgy néztünk egymásra. Elkezdtem mesélni, hogy mi volt kint, mire ő csak nevetni tudott.

- Roni, én egyszer sokkal jobban értek a focihoz, mint te ötször.

- A németeknél is? Kötve hiszem!

- Jó, ez igaz... - adta meg magát, mivel régebben nem törődött ennyire a német válogatottal, és félve, de ki merem jelenteni, hogy olyannyira össze tudnám rakni a csapatot, mint ő nyolcat.

- Azt hiszem... aludjunk. - nyögtem fáradtan, és bebújtunk a takaró alá.

Meglepettségemre Alexa kettőt tapsolt, és a lámpa leoltódott.

- Te boszorkány! - mondtam, mire elnevettük magunkat.

- Amikor feljöttem nem emlékeztem, hogy hova tettem a táskám, így nagy zűrömben kettőt tapsoltam, és a lámpa feloltódott. Kicsit lepődtem meg...

- Gondolom. - mosolyogtam, és csent telepedett ránk. Most szerintem én voltam az első, aki elaludt, mert nem hallottam Lexy szuszogását, csak az én mély levegővételeimet.