3. Egy fárasztó nap

Galneryus

Lexy:

Elég sokat kellett még kocsikáznunk, mire elértük a Brazil rezidenciát. Hülyéskedtünk még egy sort Alvessel, majd neki mennie kellett. A maradék időt, amit az autóban töltöttem, azt olvasással ütöttem el. Vagyok, ha jól láttam, akkor Vera a Percy Jacksont olvasta, amit hozzátennék én a könyvtárból vettem ki! Ha bármi baja lesz neked annyi barátosném! Én meg mangát lapozgattam. Épp a Gravitation című BL-t olvastam. Egy cuki résznél jártam pont, mikor megállt alattunk az autó. Mint egy álom. Ez volt az első gondolatom. Miután kiszálltunk és elindultunk, hirtelen nem tudtam, hogy merre nézzek. De ezt a problémámat is megoldotta egy szembe jövő félmeztelen focista. Thomas Müller. Csodálkozva nézett hol rám, hol a barátnőmre.

- Hey, Kumpel! Wer sind Sie? - kérdezte németül. Gondolom németül!

Özil gyorsan válaszolt.

- Ó, rendben! - váltott hirtelen angolra. - Thomas Müller. - csókolt kezet, bár jobban örültem volna egy egyszerű kézfogásnak. - Hívjatok nyugodtan csak simán Tomnak - kacsintott.

- Rendben, Csak Simán Tom! - vette elő fárasztó humorát Vera. Hahaha... Kicsit azért nevettem. - Erdős Veronika vagyok, Özil unokahúga. Hívj nyugodtan Roninak. Ez a becenevem.

- Mint Ronaldonak? Ne szívass! - nevetett. - Ejj, Roniiii. Ronika. RoniRoniRoni.

- Most ízlelgeted a nevem? - Veronika... Ilyen kétértelmű dolgot ne mondj, ha én is itt vagyok. Ugyanis majd megpukkadtam a nevetéstől.

- Igen. Érdekes lesz így hívni. - nyugtázta, majd felém fordult. - Kegyed nevét megtudhatnám?

- Seres Alexa. Hívj Lexynek. - próbáltam érthetően magyarázni.

- Alexa inkább spanyolul, és portugálul tud jobban beszélni. - mentett ki Vera. - Az angolt megérti, de nem tud teljes mondatokban válaszolni.

- Nem lesz probléma. - mosolygott, de még be se fejezte a mondatot máris megjelent Podolski.

- Na, Poldikám... - kezdte Müller. - A csajok csak így értenek, úgyhogy az elkövetkezendő időkben így fogunk kommunikálni. Vágesz? - mondta lezseren angolul.

- Olyasmi. - mért végig. - Tuti te vagy az unokahúga. - mutatott rám.

- Nem már! - nézett Müller Özilre. - Neki elmondtad? Nekem meg nem?

- Nyugi, haver! Csak én tudtam, és Poldi. Senki más. De, drága barátom... A barna az unokahúgom - javította ki a focistát Özil.

- Javaslom, hogy hívjuk össze a csapatot, hogy ne külön-külön kelljen elmagyarázni a dolgokat. - mondott valamit Jogi, amit nem értettem, de mivel ők elindultak, így kötelességtudóan követtem őket. Mikor Verával hátra fordultunk két vigyorgó fejjel találtuk szembe magunkat.

- Tuti rólunk beszélnek... - Mondtam magyarul.

- Másképp nem néznének ilyen feltűnően minket... Szerintem tetszik Lukasnak a hajad. - vont vállat vigyorogva.

- Hé, csajok! - szóltak a srácok, majd Podolski átkarolta a nyakamat.

Vörös fejjel néztünk egymással Ronival. Furcsák. Az egyszer biztos, hogy nem normálisak.

- Hogy tetszik eddig a környék, lányok? - kérdezte barátnőmet a nyakán csüngő focista.

- Szép. - válaszoltam gyorsan. - Csak keveset láttunk még.

- Lesz elég időtök körbenézni! Viszont... ha te vagy a pajtink unokahúga... - kérdezte. - Akkor a barátnőd...?

- Mesut mondta, hogy ha szeretnék valakit hozni magammal, akkor hozzak. Hátha elmentek tárgyalásokra. - magyarázkodott Vera. Két dolog van az életben, amit nagyon utál a barátnőm. Egy: Ha magyarázkodnia kell. Kettő: Ha az anyukája eldugja előle a nutellát.

- Na, az jó! Legalább nem fogsz unatkozni. Mind a ketten focirajongók vagytok? - nézett ránk.

- Igen. - oldódott fel.

- Kedvenc válogatott? - intézte kérdését Podolski Verához.

- Hmm... Szeretem a brazilokat. Ők voltak az elsők, akikre azt mondtam, hogy simán megnézek tőlük két meccset is egymás után. - (Tanúsítom.) -  Aztán jöttetek ti, a német válogatott.

- Huh, most nagy kő esett le a szívemről, kicsi lány. - nevetett Müller. - Úgy ide jönni, hogy nem szeretsz minket, bátor dolog lenne. És a barátnőd? Bocs, hogy is hívnak? Lexa?

- Lexy. - mosolyodtam el, mert én nekem nem a szívem csücske ez a válogatott. - Szintén kedvellek titeket, de nekem mindig is a brazilok lesznek a favoritok. - raktam össze magamtól egy érthető angol mondatot. Büszke vagyok magamra. Megérkeztünk az ebédlőhöz. Az egész csapat ott volt már. Volt, aki volt olyan szíves és kapott fel valami ruhát, de volt olyan is, aki egy szál boxerben múlatta az időt. Úgy néztek ránk, mintha nem e világiak lennénk. Jogi valamit hablatyolt németül, aztán átváltottak az angolra. Illedelmesen köszöngettek. Löw befejezte a mondandóját és Ronira nézett, akit levert a víz.

- Na, nézzük meg, hogy hol fogunk lakni. - törte meg a csendet Mesut. - De tényleg tartsd, illetve tartsátok szem előtt, amit mondtam: nem bedőlni nekik! Sehova!

- Oké-oké! - legyintettem egyet somolyogva.

Egy furcsa, de annál szebb ház irányába indultunk meg. Az ajtón táblák voltak kirakva. Felnevettem, és elővettem egy filcet, ami mindig van nálam. Aztán átírtam a kérdőjelet kettessé. Így most ez volt látható: "Rokon (8) + Vendég (2)". Lélekben megint bocsánatot kértem az 5-östől kezdve a 92-es számú kedvenc focistámig.

- Melyik csapatból a kettes? - kérdezte Özil.

- AC Milan. - húztam ki magamat.

- Mattia De Sciglio? - gondolkodott.

- Talált, süllyedt! - vontam vállat. Okos...

- Szóval... - nézegette barátnőm a táblát. - Ez azt jelenti, hogy veled, Müllerrel, és... Götzével fogunk egy lakásban lakni? - kérdezte.

- Aha. - mosolygott. - Viszont ne lepődjetek meg, ha Tom félmeztelenül rohangál. - nyitott be az ajtón. - Szokása.

Most komolyan Götze? Regina ezért kinyírna! Verával egymásra kaptuk a tekintetünket és egyre gondoltunk. Egy előszobán keresztül lehetett a nappaliba jutni. Túl rendezett volt minden... Még... Két oldalt egy-egy helység. A fürdőt már kissé lassabban találtam meg a szememmel. Levéve a cipőinket az emeletre siettünk. Fent megint két oldalról nyíltak szobák. Jobbról és balról is kettő-kettő.

- Na, melyiket szeretnétek? - nézett körül Özil.

- Ez szerintem megteszi. - lépett balra Roni, ugyanis a jobb oldali szobákból már érezni lehetett a férfi illatot. Vagy csak ez volt neki szimpi.

Óriási szoba tárult a szemem elé. Egy franciaágy, éjjeliszekrény, lámpák. Szóval csak a legfontosabbak. Vera vigyorogva nézett rám. Mit ki nem találunk csupán egy pillantásból...

- Ó, te kis huncut! - túloztam el a dolgokat. Ledobtam a táskámat és lefeküdtem az ágyra. - Ha van kényelmes ágy... - sóhajtottam.

- Én majd este próbálnám ki. - "passzolta" a táskáját, de most nem fogott ki rajtam, ugyanis elkaptam. - Most mondanám, hogy átöltözök kényelmesebb ruhába, de...

- Van kényelmes ruha. - csapott le barátnőm mondatára a focista. - Igaz, kicsit férfias, de sebaj.

- Tuti egy mez! - nyújtóztam egyet és hadonásztam a kezemmel.

- Így van. - mondta Mesut. - Rengeteg mezünk van kéznél is, nadrággal együtt, ami természetesen nem volt használva. Milyet szeretnél?

- Egyértelműen a tiédet. - vágta rá Roni. Nem is te lennél... - Alexa, te?

- Hm... Neuer. - mondtam egy kicsit elgondolkodva. Csend. Kinyitottam a szemem és két döbbent arcot láttam magam előtt. - Mi van? Nem lehet szeretni a kapust? - értetlenkedtem.

- Ja, de! - nevetett fel Özil. - Csak nem számítottunk Manuelre. Oké, egy pillanat, és itt vagyok. - Hagyott kettesben Ronival. Ebben mi volt olyan furcsa? Szeretem a kapusokat! Nem lehet? Csendben várakoztunk. Egyszer csak Vera szólalt meg röhögve, majd benyomta a TV-t.

- Hát ezt nem hiszem el.

- Mi az? - ültem fel.

- Á, semmi. - hazudta. Nem tudsz nekem hazudni Roni! - Ah, semmi normális adás.

- Várható volt. - forgattam meg a szemeimet. - Hahó! Ez itt Brazília! Ha akarnád sem tudnád megérteni a filmeket.

- Lehet, de a meccseket igen. - kapcsolgatta tovább és megállt egy bizonyos adón. - Szuper. - kapcsolta ki nyomban, majd rám nézett, de csak egy vigyort láthatott az arcomon. - Csitt!

- Ha te mondod, főnökasszony! - tartottam fel a kezeimet. Ó a kis tigris még mindig ott motoszkál benned barátnőm? Nem tudtam már neki kifejteni a véleményemet, mert megjelent egy vigyorgó Mesut az ajtóban.

- Nos, akkor egy én neked. - adta át a mezét Verának. - Egy Manu pedig neked. - nem volt időm ecsetelni, hogy ez még nem Neuer, csak a meze, de azért elfogadtam.

- Nem haragudott érte? - néztem a középpályásra félve.

- Dehogyis! Sőt, majd mindkettőtökkel szeretne személyesen is beszélni. Na, jó nem csak ő, hanem az egész csapat. Ha átöltöztetek, gyertek nyugodtan a kinti ebédlőbe, ott leszünk. - nagyot nyelve figyeltem a kezemben tartott mezt.

- Oké - egyeztünk bele, mire egyedül hagyott minket.

Gyorsan átvedlettünk. Hamar befoglaltam az egész alakos tükröt, amit barátnőm nem nézett jó szemmel. Mivel magas vagyok, így nem tűnt akkorának ez a mez. Bár még így is simán hordhattam volna ruhának a pólót.

- Hidd el, tényleg jó áll a meze! - forgatta a szemeit Roni, majd egyszerűen ellökött a tükör elől. Hát. Ez. Nem. Normális.

- Szemét! - nyögtem fel és ismét hadonászni kezdtem. Ez valami berögződés nálam. Ilyenkor mindig rajzolgatok... De hogy mit, azt ne kérdezze senki.

- Alexa, a plafont nem szemeteljük! - válaszolt poéngyáros barátnőm.

- Na, lemegyünk? - fordult felém.

- Dzsaljunk! - lendítettem ismét magasba a kezem.

- Hagyd már abba ezeket a zombis mozdulataidat... - nyújtotta a kezét, amit én szívesen elfogadtam, de csak addig, míg le nem rántottam magam mellé.

- Kvittek vagyunk. - ugrottam fel, mielőtt megtorolhatta volna.

- Szemét... - morogta.

- Veronika! Az ágyat sem etetjük szeméttel! Ha nem tudnád diétázik. Milyen figyelmetlen vagy... - színészkedtem túl a dolgot.

Lesétáltunk, de ott senki nem volt. Kivéve Löw. Végig mért minket, majd kortyolt egyet az italából és letette a poharat.

- Lááányok... - kezdett bele, mire Verával egymásra néztünk. - Naa, ne ijedjetek meg, nem harapok. Csak, ha rosszul viselkedtek. - mosolyodott el. - Elsősorban szeretnék tisztázni veletek bizonyos szabályokat, ami nem különösebben érint titeket, de jobb, ha tudtok róla:

• Szex: A játékosok barátnőit, feleségeit minden mérkőzésnap után beengedjük a szállásra, elvonulhatnak a fiúkkal. Ilyenkor nem zavarjuk őket. Arról még nem döntöttünk, hogy éjszakára is maradhatnak-e, de ne lepődjetek meg, ha olyasvalakit láttok, akik nem ismertek errefelé. 
• Alkohol: Sörözni és borozni is szabad, sőt a szobák minibárját sem pakoljuk ki, ez bizalom kérdése. Nem Disneyland-ben vagyunk, úgyhogy meg se próbáljátok kinyitni, mert az illetékessel egy egész üveg skót whisky-t fogok megitatni, ha már az alkoholnál tartunk. De, ez a ti dolgotok, viszont nem szeretném, ha ilyen ifjú hölgyek, mint ti, ilyen hamar roncsolnátok a... szervezeteteket. 
• Dohányzás: Csak az étkezéseken és a megbeszéléseken nem lehet rágyújtani. Igaz, Tim Wiese az egyetlen a keretből, aki cigarettázik, de ő is csak kocadohányos. Ez is a ti felelősségetek lesz, ahogy az iméntiek. 
• Számítógépezés: Twitterezni és facebookozni is korlátlanul lehet, a csapat belső ügyeit kiteregetni, illetve az ellenfelekről rosszat mondani viszont sziggorrúan tilos. Azt sem szeretném, ha egész nap a gép előtt ülnétek. Higgyétek el, lesz elég program, ahová ti is becsatlakozhattok. Jöhettek megnézni az edzéseket, sőt be is állhattok, én is mindig azt teszem. Szóval szemeket nem rontani! 
• Kimaradás: A kötelező programokon túl mindenki elhagyhatja a szállást, de egyórányi útnál távolabbra nem mehet senki, és 23 órára, külön engedéllyel éjfélre vissza kell érnie. Szóval, ha lehet, ne botoljatok bele minden "Uram Istenem, de helyes!" srácba, és lehetőleg ne menjetek bele minden egy éjszakás kalandba. Na, a kedvemért. - nézett rajtunk végig. - Nyugi, mindjárt vége. Nem utolsó sorban
• Az öltözködés: Itt a legnagyobb a szigor részemről, ugyanis reggelente közlöm, hogy melyik e-dzés-­sze­-re­-lést kell felvenni, és a hi­-va-ta-los eseményeken is kötelező az egyenzakó, a ti esetetekben az ünnepélyi ruha. 
• Szabad program: Ez idő tájban bármit lehet csinálni; játszani, úszni, sétálni az óceánparton, és a többi tök szupi dolog. Van kérdés?

Verával egy szót sem szóltunk. Mindent értettem, de ezek a szabályok... Tök normálisak. Gondolom én!

- Hát... - habozott Roni. - Betartjuk a szabályokat. - krákogott, majd Pitonosan válaszolt. -

• Szex: Nem lesz gond vele, mindenki intézheti a saját dolgát, nem a mi ügyünk. Ha esetlegesen találunk valakit, akit úgy gondolunk, hogy... Khm... Az életünk részese lehet, akkor azt nem itt fogjuk lebonyolítani. Habár ki tudja... 
• Alkohol: Tudtommal egyikünk sem valami nagy piás, ezért nem kell félteni a skót whisky-t, megmarad egy darabig. 
• Dohányzás: Egyikünk sem dohányzik. 
• Gépezés: Nekünk elegendő lesz az a bő egy óra, amit a barátainkkal, családtagjainkkal skypeolással töltünk el. Se több, se kevesebb. Az edzéseken szerintem mind a ketten szívesen részt veszünk, ez nem jelent gondot. 
• Kimaradások: Szerintem maximum a brazilokig megyünk, akik fél órára vannak innen, de ez majd idővel eldől. 
• Öltözködés: Nincs bele kötnivalóm. 
• A szabadprogramok pedig pompásak.

Fejezte be mondandóját Vera. Ez aztán merész volt. Csodálkozva néztem barátnőmre, akin azért látszódott az idegesség.

- Valami rosszat mondtam? - tért eszhez.

- Nem. Igazán lényegre törő válaszok... Ez tetszik. Tökös lány vagy, ennek örülök. Azon sem lepődnék meg, ha tudnál focizni - mondott valami szerinte lehetetlent.

- Úgy, ahogy, de tudok. - válaszolt Vera.

- Kíváncsi vagyok, hogy mit tudsz. - nézett rá Jogi.

- Hát... arra én is. - fordult felém.

- Ne nézz rám! Én csak nézni szeretem a focit. Közöm sincs a labdához. - válaszoltam gyorsan, még mielőtt valami hülyeség jutna az eszébe.

Csend telepedett ránk. Kezdett idegesíteni ez a némaság.

- Menjünk be, és próbáljatok ne szívrohamot kapni. Elég lesz a csapatra fizetni az orvosi ellátásokat.

Mi? Hogy? Miért? Hova? Ezeken gondolkodtam, mikor Löw felállt a székből és elindult az egyik ajtó felé. Beléptünk a... korom sötét szobába. Lehet, hogy ez a szoba mutatja meg, hogy milyenek vagyunk belülről? gondolkodtam. Nem szeretem a horrort, de szerintem az öldöklős részek mindig így kezdődnek. Megfordultam és még éppen láttam, ahogy Löw becsukja mögöttünk az ajtót. "Kissé" megijedtem. Mondhatni menekülhetnékem támadt. Nem érdekel, ha nincs ilyen szó! Mától fogva van!  Motoszkálást hallottam és éppen ki akartam élvezni a sötét adta lehetőséget -értsd: ráordítani Verára, hogy össze... rezzenjen-, mikor is felkapcsolódott a villany.

- Isten hozott benneteket! - kiáltották el magukat a bent lévő emberek.

- Az egész focicsapat és... és mindenki összegyűlt, csak hogy üdvözölhessenek minket? - nézett körül Vera meghatódva. Tudom, hogy meghatódtál! Csitt!

Felpörögtem. Barátnőhöz méltón jól hátba vágtam Verát.

- Ez tök jó! - nevettem el magam. - Köszönjük! - mondtam angolul.

- Igen, ez... Tényleg kedves gesztus tőletek! - nézett körül Vera.

- Hát akkor, ünnepeljünk! - vont vállat az edző.

Egy kis tingli-tangli zenét rakott be. Aztán kezdődött a roham Götzével.

- Sziasztok! - nyomott le kettő-kettő puszit. - Mivel egy hónapig egy lakásban kell lehúznunk, ezért kötelességemnek éreztem, hogy én jöjjek ide előbb. - nevetett. - Így is le kellett előznöm Schweinsteigert...

A buli közepén lehagytam valahol Ronit és Khedirával kezdtem társalogni.

- Tényleg nem szereted a német válogatottat? - intézte nekem a kérdést.

- Müller árulkodott? - nevettem fel. - Nem szerettelek titeket, ezt bevallom.

- Hogy mit hallok? - lépett mögém a kapus. - Bátor dolog így idejönni és még a mezemet is felvenni.

Vállat vontam.

- Nem vagyok egy olyan lány, aki jó pofizik csak azért, mert ide jutottam - mutattam körbe.

- Becsülöm - hümmögött Khedira.

- Értesz a focihoz? - kérdezte Neuer.

- Anyával rengeteget nézek! - nevettem.

- Anyukáddal? - lepődtek meg.

- Tudjátok - gondolkodtam el. - A mi családunk kicsit... Hogy is mondjam furcsa...

- Azt vettem észre - mutatott Neuer a hajamra.

- Nyugi, anyának is ilyen! És visszatérve az előző témára - kezdtem bele a magyarázatba. - Anyával és a két öcsémmel elküldjük apámat és a nővéremet otthonról, amíg mi meccset nézünk.

- Hol laktok? Ezt a jelenetet megnézném valamikor - röhögött fel Khedira.

- Melyik a kedvenc focistád? - szegezte nekem a kérdést a kapus. Ő még nem szokott meg teljesen. Közben kezdtek körénk gyűlni páran. Elgondolkodtam.

- Országonként, csapatonként, vagy posztonként soroljam?

- Nem kispályás - füttyentett Götze.

- Sorold csak úgy, ahogy jön - vont vállat Khedira.

- Te akartad - fogtam meg a fejemet.

Elég sokat kérdezgettek és ha valamire nem tudtam válaszolni, akkor Verát, vagy Mesutot szólították segítségül. Verával a nap végére nagyon elfáradtunk.

- Szerintem angolul fogok álmodni - nyögtem fel, mikor végre ismét találkoztunk.

- Így jártál - mutatott a hátam mögé, ahol Podolski éppen minket vizslatott, majd mikor észrevette, hogy kiszúrtuk elindult felénk. - Én meg így! - mutatott utána a házunk felé, ahol Manuel intett felénk mosolyogva.

- Ez kész... - intéztem szavaimat Roninak. Azaz intéztem volna, ha nem lép le mellőlem. A kis áruló.

- Ezt még visszakapod! - kiáltottam utána magyarul, majd az érkezőhöz fordultam.