6. rész - Vásárlás, vagy mi a fene

Roni szemszög

Amire írtam: SAIL - AWOLNATION

(A képeket a történet alján tekinthetitek meg!

- Mi a gond? Mi van? Hol van? - riadtam fel, a szívem majd ki ugrott a helyéről, úgy kalapált. – Remélem, csak álmodom. - néztem mereven Müllerre és Podolskira, akik Alexa mellett álltak felöltözve. Még jó, hogy!

- Nem álmodsz. - örvendezett barátnőm. - Megyünk vásárolni!

- Van fogalmatok róla, hogy hány óra? - fedtem meg őket, majd visszadőltem az ágyban, és kidörzsöltem a szemeimből az álmot.

- Nem, de tuti te sem tudod.

- Úgy van! - morogtam, és kikászálódtam az ágyból.

- Fél öt van, és... Ó, kicsi lány, olyan a fejed, mint akin átment egy teljes focicsapat... - nevetett Tom.

- Hülye célzás volt. - röhögött Poldi, és lepacsiztak.

Kifele menet oldalba böktem Müllert, és felöltöztem a fürdőszobában az eddigi ruhámba. Arcmosás után olyannyira frissnek éreztem magam, hogy simán lejártam volna Riót is. Lementem a srácokkal, és Alexával a lépcsőn, és mit adnak az Istenek? Nagybátyám épp akkor jött be, és értetlenül pislogott ránk. Arcomba szökött a vér, és valami olyat motyoghattam, hogy csak ébreszteni jöttek.

- Ugye tudod, hogy ők is jönnek? - kérdezte Alexa, és nekem dobott egy almát, amit elkaptam.

- Mondtad egy szóval is? - néztem rá összeszűkült szemmel.

- Hupsz, elfelejtettem. - rántotta meg a vállát nevetve, és én azt hittem, hogy visszaszolgáltatom neki az előbb kapott almát. - Na, jó, igazából meglepetésnek akartam szánni.

- Hát, ez igencsak sikerült. Ezt beszéltétek tegnap, ugye? - sandítottam rá, és beleharaptam az almába.

- Aha. - nézett a srácokra, majd a konyhába lépve kitöltött magának szőlőlevet, és iszogatni kezdte.

Ránéztem a fiúkra.

- A szemetek sem áll jól. - morogtam, hogy megértség, és köszönöm, de megint igazam volt: Poldi bandzsítani kezdett. Nevetve megráztam a fejem, és én is ittam egy kis szőlőlevet.

- Indulhatunk? - lépett be Mesut, és mikor mindenki bólintott, elindultunk a kijárat felé. A mai napom igen szerencsésnek indul, ugyanis útban kifelé összetalálkoztunk Löwvel.

- Skacok! - állt meg mellettünk zsebre tett kézzel. - Az egy órás úti szabály még nem vonatkozik rátok, úgyhogy menjetek, amerre csak akartok, de estére visszajönni!

- Ej, hát így ismersz minket? - nézett nevetve Lukas a kapitányra.

- Igen. - somolygott vissza. - Egy kisbusz vár titeket kint. Ha lehet azzal is térjetek vissza.

- Meg lesz! - intett Özil, és kis séta után beszálltunk a megígért kisbuszba. Nem tudom, hogy meddig utazhattunk, de nem öt perc volt, az tuti. Legalább háromnegyed óra volt az út, és ha a megérzéseim nem csaltak legalább 130-cal mehettünk így is. Elhaladtunk a Maracaná stadion mellett, ahová, ahogy az úton megtudtam június 16-án léphetünk be először, ugyanis ekkor fognak játszani a portugálokkal. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy milyen taktikájuk van a srácoknak, és igazából utána kellene majd néznem, hogy kedves kapitány miben mesterkedik, ugyanis a stadiontól nem messze megálltunk, és mind az öten kiszálltunk. Egy forgalmas utcán kezdtünk sétálni, mikor is nagybátyám megszólalt.

- Előre szólok, hogy csak az áruházban fogunk szétválni. Ti ketten - mutatott Alexára és rám. - velem jöttök. Ti, srácok, arra mentek, amerre akartok.

Rögtön bólintottam, ugyanis eleve nem akartam Öziltől elválni. Ránéztem. Feszülten pillantgatott körbe, mintha bármelyik sarkon befordulhatna egy egész stáb. Két perce gyalogolhattunk az utcán, majd szerény személyemnek köszönhetően megálltunk. Nem, egyáltalán nem kirakatokat néztem, nem vagyok az a fajta, aki húsz percig nézeget egy ruhadarabot, hogy hogyan állna. Egy újságosbódé előtt toporogtam, és mind a négyen körém jöttek. Felvettem a kiszemelt újságot, de sajnos nem értettem belőle egy szót sem, mivel portugálul volt írva. Nem is kellett olvasnom hozzá, ugyanis Mesuttal voltam rajta, hátunk mögött Alexával, és Dani Alvessel. Nyeltem egyet, és tippelgettem, hogy mi lehet ráírva, majd bevillant valami.

- Alexa! - nyomtam a kezébe az újságot. - Te tudsz valamennyire portugálul. Ki tudod olvasni, hogy mi van ide írva?

Barátnőm kicsit idegesen vette kezébe a lapot, és "olvasni" kezdte. Számomra úgy hangzott, mintha Lexy jósolna nekem.

- Hát... Látok benne jó pár szerelem szócskát, és titkot, utazást, titkos lányokat... Megemlítik benne Mandy-t. De a többit te is tudod... Felolvashatnám neked az egészet, de nem lenne értelme. - adta vissza az újságot.

- Gondolom, ami elhangzott a reptéren... - fújtattam, majd megéreztem, hogy Özil a vállam fölött átpillant, és nyög egyet. Visszatettem az újságot, és a bódéban álló nő egyszer ránk, egyszer pedig a kiadványra nézett. Müller és Podolski is megnézte, majd Lukas barátunk felkiáltott.

- Nézzétek! Benne vagytok az újságban!

- Másba is benne leszek, ha nem fogod be! - néztem rá ingerülten, mert egyre többen kezdtek minket nézni.

Alexa azonnal elkezdett kuncogni. Igen, tudom! Előtted ne mondjak kétértelmű dolgokat... Csak, hogy tisztázzam: Úgy értettem, ha nem fogja halkabbra, belelépek a szájába. Csak, nem akartam túl... goromba lenni. A lényeg, hogy nagybátyám elkezdett minket terelgetni, és beléptünk a plázába. Azonnal megcsapott a hideg levegő a légkondicionálónak köszönhetően, és körülnézhettem végre. Az áruház hatalmas volt. Képzeljétek magatok elé Magyarországon az Árkádot. Na, ez kétszer akkora volt. Besétáltunk a közepéig, majd Tom és Lukas hátratett kézzel, mint akik rosszban sántikálnak megszólaltak.

- Hát, akkor mi most...

- Elgurulunk másfele. - pislogott ártatlanul ránk Müller.

- Másfél óra elég lesz? - nézett Özil inkább ránk, mint a srácokra.

- Persze! Még sok is... - mondta Alexa, és igazat kellett adnom neki. Egyikünk sem volt az a nagy shoppingolós típus.

- Rendben, maradjunk a másfél órában. Ugyanitt találkozunk! - bólintott Poldi, majd nagy vigyorgás közepette hátat fordítottak, és elindultak a saját útjukon, Özil pedig felénk fordult.

- Nem azt mondom, hogy minden olyan ruhát megveszek nektek, amire azt mondjátok, hogy "de cuki", de ami tetszik, és szükséges, azt természetesen szó nélkül megveszem.

- Nyugi, Bátyó... - mosolyogtam rá. - Alexával tudjuk, hogy hol a határ.

Meglátogattuk az első ruhaboltot, ami az utunkba akadt. Bent minden a hegyén-hátán, de mégis átláthatóan volt elrendezve. Legalább negyed órát bóklászhattunk, és Alexával két-két csomaggal távoztunk, míg Özil csak egy újabb napszemüveggel gazdagította gyűjteményét. A következő bolt sokkal visszafogottabb volt, mint az előző. Itt mindennek megvolt a maga helye. Itt is gazdagodtunk egy-két csomaggal, és így telt az idő. Jártuk a ruha-, ékszer-, cipő-, mezboltokban, ahol több mindent lehetett kapni, és nagybátyám örömest vett nekünk stoplis, és hasonló cipőket, azzal a mondattal, hogy "Megígértem Joginak, és tényleg nem ártana!". Alexa szíve szerint felvásárolta volna az egész boltot, de így is megelégelte a pár mezt, amit hazaküld a srácoknak, és az anyjának. Beültünk a McDonald's-ba is, és megettünk egy-egy számunkra megfelelő burgert és fagyit, majd letelt a másfél óra. Nem is kell mondanom, szegény nagybátyámnak is jutott pár szatyor a mieinkből, de ő megnyugtatott minket, hogy előszeretettel besegít a cipelésben. Meglepetten konstatáltam a srácokat, hogy a megbeszélt helyre pontosan érkeztek. Na, jó, nem ez lepett meg, hanem hogy majdnem ugyanannyi csomaggal gazdagodtak, mint mi. Kihangsúlyozom: mi nőből vagyunk. Ugyan azzal a vigyorral tették le a csomagok előttünk, és Alexával egy lépést hátráltunk, mikor mind a ketten letérdeltek előttünk.

- Di immortales! - mondtam görögül, ami annyit tett: Te jó ég!

A focisták előre nyújtottak egy-egy csomagot nekünk. Szerény személyem megint Tomot fogta ki, ami lassan megszokottá vált. Erről a helyzetről veszekedtek-e, vagy egyhangúan döntöttek, fogalmam sincs. De félek.

- Ó, drága Veronika! Elfogadod tőlem ezt a csekély csomagot? Hálám üldözne érte! - pislogott Müller, és én azt hittem mentem elsírom magam. Nem, nem a meghatódottságtól, hanem alig bírtam visszafogni a nevetésemet. Alexa röhögve vette át a maga csomagját, és megölelte Podolskit. Én is átvettem a sajátomat, és hasonlóan cselekedtem, mint az előbb barátnőm: Thomas kapott tőlem egy hatalmas ölelést.

- Miért kaptuk? - néztem bele a nem könnyű tasakba, de a 13-as csatár összefogta az orrom előtt.

- Majd otthon nézzétek meg! És, hogy miért kaptátok? Csak, mert szeretünk titeket. 

- Na, de menjünk is! Várnak ránk. – pördült meg Poldi.

Özilre néztem. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy mosolyog a történteken. Nagybátyám olyan szinten félt minket a srácoktól, mintha a gyereke, vagy a barátnője lennék. Na, de ezt hagyjuk is. Elég volt mára a hamis dolgokból. Kint az utcán a srácok mögöttünk jöttek, és Alexával vígan beszélgethettünk.

- Ja, jut eszembe! - fordultam hozzá. - Mit beszéltetek Löwvel?

- Kérdezte, hogy mennyire értek a focihoz... És mondta, hogy vár minket.

- Hol? - néztem rá ijedten.

- Az edzéseken! - nevetett barátnőm, én pedig megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. - Fogadjunk, hogy érzékeny lettél Jogira.

- Azt akarod, hogy a Tartaroszba zárjalak örök életedre?! - ordítottam suttogva. - Halkabban az ilyen dolgokkal! A két lépés is csak két lépés! - mutattam a hátam mögé.

- Jó, jó! Nyugi! - veregetett vállon. - Hallottam, hogy kémkedni fogsz nála.

- Én ezt nem mondanám kémkedésnek. - morogtam. - A fiúk túlzottak. Egyszerűen, ha minden jól alakul, akkor segíteni fogok neki. Szerintem mindent elmond a srácoknak, de ők mégis úgy érzik, hogy nem.

- Gondolom a cserékre értik.

- Valószínűleg. Szerintem Löw nagyon is jól tudja, hogy kiket fog cserélni. De, mint te is tudod, ez élesben dől el, és tényleg nem tudhat erről a csapat.

- De te mégis belementél.

- Alexa, ha rám hallgatsz, hagyod a francba azt a sportmasszőr dolgot, és tényleg elmész pszichológusnak.

- Erősen gondolkodom rajta. - nevetett.

- De tényleg! - néztem rá komolyan. - Te leszel a többiek dokija.

- Úgy néz ki, és vállalom! - kacsintott, majd beszálltunk a kisbuszba.

Most valahogy gyorsabban elrepült az idő hazafelé. Beszélgettünk, nevetgéltünk, és Poldiék elmeséltek egy szívatást, amit Khedirával csináltak még tavaly ősszel.

- Láttátok volna a fejét, amikor szárítani kezdte a haját! Az egészet kezdhette elölről, mert az egész lisztes lett! - Müller nevetése vége a döglött fókához hasonlított.

A szívatás röviden annyi volt, hogy lisztet szórtak a hajszárítóba. Tudniillik, Khedirának hosszú haja van, és jobban szereti megszárítani, mint úgy hagyni vizesen. Elmesélték újra Özil megviccelését (csak sokkal jobban beleélve magukat), és megérkeztünk a szállásra, amit igazából tábornak is nevezhetnék. Besiettünk a házunkban, és Alexa a szobánkba, én pedig a fürdőszobában öltöztem át, csak, hogy meglepetés legyen. Azt sem tudtam, hogy mi, melyikben van, csak leültem a földre és megdörzsöltem az arcom. Még mindig alig hiszem el, ami történik velem, de kezd hihetőnek tűnni, ugyanis ilyen hosszú álmom még nem volt. Nem variáltam: felvettem azokat a ruhákat, és kiegészítőket, amik legelőször a kezembe akadtak; egy baglyos világosszürke felső, világoskék csőnadrág, és a többi kiegészítőt. Müller ajándékát Alexával akartam kinyitni, így felkaptam a pakkjaimat, és átsuhantam a szobánkba, ahol (hála Zeusznak) Lexy is már kész volt. Az bejárati ajtó mellett volt még egy ajtó, ahol mondhatni egy kisebb gardróbszoba állt. Egyesével mindent eltettem oda, ahová a helyének gondoltam, és kimentem Alexához. Meg sem lepődtem, hogy melyik ruhát fogja felvenni. A felsőjén a fiatal Johnny Depp bajuszozgatott, egyszerű rövid farmernadrágot viselt. Az igazat megvallva velem ellentétben ő igencsak nyáriasan öltözött, de sebaj, én sosem voltam kibékülve az idővel.

- Kinyitottad már? - értettem a srácoktól kapott ajándékra, mire ő megrázta a fejét. - Oké, még én sem.

- Együtt! - mondta, és előkereste a csomagot, és az ágra tette.

Az én kezemben is ott volt az ajándék, és kivettem minden benne található dolgot. A lélegzetem is elállt. Alexának nem. Ő folyamatosan a "Ezek nem normálisak!" és "Megőrültek!", na meg a "Ezek rengetegbe kerülhettek!" mondattal célozgatott. Lassan kiterítettem az én ajándékaimat.

- Huh. - néztem az előttem elterülő német mezt, min egy 13-mas szám volt. Kaptam hozzá egy szürke hosszú edzőnadrágot, német színekben pompázó tornacipőt, egy gumiórát, ami az egészségemet méri, vagy mi a szösz, két németes csuklószorítót, egy sima fekete "Germany" feliratú karkötőt, egy tigrises fülbevalót, és amin a legjobban meglepődtem: telefont. Kaptam egy telefont, ami mellé volt egy tigris és egy Müller 13-mas hátlapja. Hát én azt hittem, hogy menten agyvérzést kapok. Úgy látom Alexa eme nem túl kedvező érzéki szinten van. Tátott szájjal fordult felém szintén egy telefonnal.

- Ezeknek teljes mértékben elment az eszük! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire én megráztam a fejemet. Lexy hasonlóképpen cselekedett, mint én: kiterítette, amikben részesült.

- Csere... - morogtam, és megnéztük egymás ajándékait.

Barátnőm sokkal kevesebb német válogatottra vonatkozó dolgot kapott, de látszott, hogy Müller abba is belenyúlt. Gondolom együtt válogatták. Alexa Nirvana feliratú felsőt, fekete csőnadrágot, fekete tornacipőt, fülbevalót és két karkötőt, egy Müller 13-mas párnát, és nem utolsó sorban ő is kapott egy telefont egy tokkal.

- Úgy gondolom - nyeltem egyet. - Menjünk le a srácokhoz. 

Nem kellett kétszer mondani; szinte lerohantunk az udvarra. Mindenkit láttunk, csak a két csirkefogóangyalunkat nem. Le akartam állítani a közelünkbe eső legelső embert, aki Löw volt. Szóóóval, ki legyen a szerencsés második? Körbenéztem, de amikor láttam, hogy a kapitány egyenesen felénk tart, éreztem, hogy veszett ügy. Nem vártam meg, hogy ő kérdezzen előbb.

- Jogi! Nem láttad Podolskit és Müllert?

- Nem. Mit csináltak? - nézett rajtunk végig. Reménykedtem, hogy ez az új ruha miatt van, és nem megszokás.

- Semmit. Vagyis mindent... Szóval olyat vettek nekünk, amit nem kellett volna.

Löw értetlenül nézett ránk.

- Túl sokat költöttek ránk. - magyaráztam érthetőbben.

- A ruha még oké... De egy telefont! - siránkozott Lexy, mire Joachim elnevette magát.

- Már értem, a srácok sokszor túlzásba esnek költekezés terén. Ha egyszer megtehetik, kihasználják az alkalmat, veletek ellentétben. Mondhatni nekik ez a megszokott, ebben élnek.

- De hát ez egy telefon! - temette arcát kezei közé Alexa, és nyöszörögni kezdett.

- Remélem, az örömtől fogsz sírni, mert ha nem; megütlek! - fenyegettem barátian.

- Most komolyan azon akadtatok ki, hogy vettek egy telefont nektek? Ennek inkább örülni kéne!

- Jogi, alig ismerjük egymást a srácokkal... - próbáltam megmagyarázni Alexa nagymértékű kiakadását.

- Picinyem - nézett rám. -, a srácok túl hamar szeretik, illetve utálják meg az embereket. Szerencsére ti a barátságosabb zónába kerültetek.

- Picinyem? - kezdett tikkelni, azaz rángatózni a jobb szemem, mivel ez a megnevezés volt az, amit a Veruska után a legjobban utálok, ha rám alkalmazzák.

- Ó, talán nem szereted, ha így hívlak? - húzódott gonosz mosolyra a szája, ami sosem volt jó jel.

- Ha azt mondom, hogy de, akkor így fogsz hívni. Ha viszont azt mondom, hogy nem, akkor is. Szóval nein.

Alexa a homlokára csapott. Gondolom most azon forogtak a kerekei, hogy a nein németül a nem, épp ezért ránéztem a "Nem mondod?!" nézésemmel.

- Rendben, Picinyem. - bólintott Löw, és most az egyszer kedvem támadt megfojtani. - A srácokat a medencénél találjátok.

- De, hát az előbb azt mondtad, hogy nem...

- Sok szerencsét! - intett hátra, és elindult az ebédlő felé.

Bolt

Maracaná Stadion

Bolt

Roni ruha (1.)

Konyha

Gardrób

Alexa ajándék ruhája

Roni ajándék ruhája

 

Alexa ruha (1.)