Roni szemszög
Amire írtam: Sigma - Nobody To Love
Kis időbe telt, mire tényleg észhez tértem, és Neymar elengedte a kezem. Rám vigyorgott, majd hirtelen arca kíváncsiságot tükrözött.
- Hé, véletlenül nem te vagy Mesut Özil rokona? Az unokahúga, nem?
- De, ő lenne az! - lépett mellém nagybátyám mosolyogva.
- Oh, észre sem vettelek, barátom! Szia! - kezelt le Özillel. - Tudtam, hogy valahonnan ismerősek vagytok. Tudjátok, hogy a sajtósok rajtunk kerestek titeket?
- Hogy... mi? - pislogtam.
- Ugye, Tarántula veletek jött... - idézte fel a focista, és én majdnem elröhögtem magam Dani becenevén. - Őt is lefényképezték, és tudják, hogy mi hol vagyunk elszállásolva, így szegény pajtásomat faggatták, hogy hol vagytok.
- De én jó szívvel hallgattam! - nyugtatgatott mutatóujjával Alves.
- Jól tetted - bólintottam, és kezdtem visszanyerni a kommunikációs készségemet. - Kíváncsi vagyok, hogy mikor találnak meg minket. Pedig nem vagyunk valami eldugott helyen.
- Tudod, nekik a tengerpart annak számít... - morogta cinikusan barátnőm.
- Addig jó, amíg nem találnak meg titeket, higgyétek el. - mondta Junior. - Ha egyszer rájönnek, nincs menekvés.
- Pedig egy napot sem adok, és tuti ott lesznek a nyakatokon. - rázta a fejét együtt érzően Dani. Tényleg, nagyon együtt érző volt...
- Nem ülünk be valahova? - kérdezte Mesut, majd hirtelen eszembe jutott a két barátunk a kisbuszban.
- A sarkon van egy bár. - magyarázta Neymar. - Mi ott szoktunk lenni a csapattal. Meghívunk titeket. - nézett ránk.
- Azt hiszem, szólok Müllernek és Podolskinak, ha nem baj. - pislogtam a távolban álló járműre. - Ők is jöttek, csak a kocsiban maradtak.
- Nem akartam nagy feltűnést kelteni, azért mondtam, hogy maradjanak. - magyarázta nagybátyám.
- Megértem. - szólt szinte egyszerre a két brazil, majd Nene folytatta. - Hívd nyugodtan őket is. Ne maradjanak ki a jóból. Elkísérjelek?
Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy barátnőm jelen pillanatban min gondolkodhat, az arcáról szinte mindent le lehetett olvasni. "Édes a bosszú, barátosném. Menjen csak! Úgysem utasítod vissza!"
- Hát... Rendben, gyere. - nevettem el magam zavartan. Most őszintén, gyerekek: ki utasította volna vissza?
- Dani, kérlek, kísérd a többieket a bárba - fordult barátjához. -, mi is megyünk.
- Okézsoké! - mutatta fel a hüvelykujját a brazil védő, mi pedig Neymarral kimentünk a postából, és a kisbusz felé sétáltunk.
A szívem hevesen dobogott, és szerencsére nem kellett csendben sétálnunk, ami egy kicsit kellemetlen lett volna.
- Szóval, Magyarországon élsz? - kérdezte rám nézve napszemüvegén keresztül.
- Igen. - mosolyogtam rá. - Azon belül Budapesten.
- Az a fővárosotok, igaz?
- Vág az eszed, mint a borotva! - nevettem. - Igen. Én a szélén lakom, inkább Pest megyében.
- Értem. - bólintott. - Én Brazíliában születtem, azon belül Mogi das Cruzes-ben. Van egy kisfiam, aki szinte az életemet jelenti, imádom a kis buksiját. - nevetett, mire nekem is automatikusan mosolyra húzódott a szám. - Lucca a neve. A teljes: Neymar Davi Lucca da Silva. Amikor csak tudok, vele vagyok. Most jelenleg Rafaellánál van, a húgomnál. De egy héten többször látom, úgyhogy nincs gond.
- Nekem nincs testvérem. - bambultam el.
- Nem is szerettél volna?
- Igazából kiskoromban sosem győzködtem anyát, hogy legyen kis tesóm, így nem. - mosolyogtam, és megérkeztünk a kisbuszhoz.
Kinyitottam az ajtót, és két röhögő német focistát találtam. Egy képen nevettek, amin Müller úgy nézett ki, mint aki éppen... Na, mindegy. Inkább elhallgatom ezt az információt. A lényeg, hogy nagyot néztek, amikor megláttak Neymarral.
- Ilyen hamar? - kérdezte Lukas ránk pislogva.
Nem tudtam, hogy mire érti... Hogy ilyen hamar vissza jöttünk, vagy hogy Nenével találkoztam?
- Na, helló! - kezelt le velük kuncogva az említett. - Jöttök velünk inni egyet?
- Inni? Persze! - kapott az alkalmon Müller, majd rám nézett. - Téged nem fog kinyírni Jogi? Azt mondta nekünk a múltkor, hogy ha részeg leszel jobban leitat. Természetesen, csak hogy tanulj belőle...
- Tényleg, elfelejtettem kérdezni... - nézett rám Junior is. - Hány éves vagy?
- Tizenhat leszek. - pislogtam.
- Ilyen fiatal? Nem nézel ki annyinak...
- Mi megmondtuk! - emelte fel Poldi a kezét.
- Nekem megteszi egy limonádé is. Sosem voltam iszákos. - szögeztem le.
- Nem szándékoztalak leitatni, ne aggódj! - nevetett Neymar. - Szerintem egy koktél nem árt meg neked. - kacsintott, és én azt hittem, hogy bedőlök a kocsiba.
- Oké, akkor menjünk! - nyújtózkodott ki Tom, és mutatóujját a homlokomra nyomva kitolt, hogy kiférjenek. - Menjünk, de merre?
- A sarokra. - mondtam, amit meg is bántam. Mind a hárman nevetni kezdtek, és én csak később gondoltam bele mondandóm kétértelműségébe. - Szóval, itt a sarkon van egy bár...
- Nézd! - mutatott Neymar a zebra felé. - Megvártak minket. Egyem meg a kis galamblelkűeket.
- Aha... - meredtem rájuk, sőt, inkább Alexára, majd elnevettem magam. - Galamblelkűek. Persze.
Ezzel el is indultunk feléjük.
- Hogy ti mennyit tudtok beszélni. - rázta a fejét Alves, mire Nene a vállába boxolt.
- Egy szóval nem mondtam, hogy ma még visszaérünk. - ért fülig a szája, és barátnőmnek is hasonló ült ki az arcára, mire nekem szinte nevetni támadt kedvem, de visszafogtam magam. Dani a tipikus "Iiiigeeeen?" szemöldökhúzogatással nézett rám, de én csak zavartan elindultam Özilék után. Bementünk egy "Barzinho" feliratú ajtón, és az eddigi legszebb bár tárult a szemem elé. Hangulatos volt, és szép. Mit ne mondjak, a braziloknak volt egy kis ízlése.
 |
| Bár |
Leültünk egy asztalhoz, és látszott Alexán, hogy próbálja úgy irányítani a dolgokat, hogy Neymar mellém kerüljön, de nem sikerült, kedves barátnőm, ugyanis Mesut befoglalta a helyet, és a brazil egyenesen elém került. Jobb a semminél. Összetoltuk a mellettünk lévő asztalt a miénkkel, hogy mind a heten elférjünk, így Dani mellém ült, vele szemben Alexa foglalt helyet, Özil előtt Müller ült le, és Alves jobb oldalán pedig Podolski kuporodott le. Csalódottan pislogott a legtávolabb trónoló barátjára, mintha az iskolában sokat beszélgettek volna, ezért a tanár elültette őket. Előttünk voltak étel, és itallapok is. Elvettem egyet az utóbbi közül, és nézegetni kezdtem, végül a Blue Hawaiian-nál maradtam, míg Alexa egy Cranberry Kick-et választott. Mikor kijött a pincért, és elmondtam, hogy mit kérek, Özilre néztem. Húzta is a száját, hogy fehér rum van az italomban, de végül somolyogva bólintott, és a pincér, miután felvette a rendeléseket, elsuhant.
- A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. - vigyorgott a legfehérebb fogakkal Nene.
- Ezt mondd meg Joginak is. - nevetett Alexa.
- Csiripeljetek, drágáim! - pillantott felénk Dani. - Hogy tetszik a Bahia?
- Halkabban, ember! - rúgta lábon Podolski. - Még legalább egy nap nyugtot akarunk.
- Bocs, pajtás. Kikívánkozott. - vigyorgott rá a brazil, majd újra felénk fordult. - Tudtatok valamennyit aludni?
- Hát... - húztam a szám, és sokat sejtően Alexára pillantottam. - Úgy, ahogy. Elég korán mentünk vásárolni.
- Mit korán? - nézett rám rémült arccal barátnőm. - A fél öt nálunk fél tíz lenne...
- Fiam, nekem a fél öt, az fél öt. - morogtam, és meglepve pillantottam, hogy Neymar a kezemet nézve, mosolyogva bambul. - Milyen nap van ma? - tettem fel az égető kérdést, mert az időérzékem a szünetben mindig szétesik.
- Csak nem elfelejtetted a nagy utazásokban? - nevetett Müller. - Tudtommal kilencedike.
- Oh, köszönöm, hogy elárultad eme nagy és hatalmas titkot, és nem hagytad, hogy a tudatlanság mezején senyvedjek életem végéig. - hadartam el.
- Lekötelezel, kicsi lány. - kacsintott a focista. Nem tudom, hogy hogyan jött neki a "kicsi lányozás", de tetszett. Jobb, mint a picinyem, amit Jogi kezdett el... Nagy örömömre, természetesen.
- És, edzetek rendesen? - kérdeztem Dani és Nene felé fordulva.
- De még hogyan! - bólintott kimérten Junior. - 12-én mi kezdünk a horvátokkal.
- Huhúúú, nagy buli lesz ám! - csapta össze tenyerét Alves. - Scolari rég volt ilyen izgatott.
- Oh, grrr... - nevetett Alexa, és ránéztem. De még milyen érdekesen!
- Lehet is! - bólintott Podolski. - Mi is felkészültünk, elhihetitek.
Mondatát halk pohárcsörömpölés követte, majd a pincér lepakolta az italokat. Jó memóriája lehetett, vagy csak felírta, hogy melyik ital, kihez tartozik, mert mindenki tökéletesen megkapta. Én a Blue Hawaiian-omat, Alexa a Cranberry Kick-ét, Dani a Manhattan-ét, Müller a Mojito-ját, Podolski a Pina Colada-ját, Özil a Viva Villa-t és Neymar pedig a Tiger Juicet. Belekortyoltam a sajátomba, és meg kell, hogy mondjam, igencsak ízlett. A Curacao-nak eleve nincs nagy íze, csak színezék igazából az italban, de a kókuszlikőrt és a fehér rumot kilehetett érezni. Alexa is nagyokat pislogott, mikor az italát kóstolgatta, persze jó értelemben. Vagyis, ez látszott az arcán. Egyikünk sem hódolt be az italnak, mind a ketten tudtuk, hogy hol a határ. Egy pár perc múlva a rum meghozta a hatását. Nem mondanám, hogy mindenen nevettem, de a kedvem jobb lett, úgy öt létrafoknyival a négyből. A többiek nem vették észre, mivel a témába annyira belemerültek, hogy minden más dolgot kizártak, ami körülöttük történik. Mindenről beszéltünk, amit el tudsz képzelni. Csak akkor figyeltem leginkább, amikor olyan témához értünk, hogy "barátnő", "feleség" és a mi esetünkben "barát". Mikor Neymarra került a sor, nagyot nyeltem.
- Ne már... - morgolódott. - Tudjátok, hogy februárban szakítottam Brunával. Azóta úgy vagyok, hogy várok. Nem fogok utána szaladgálni, mint a labda után.
- Ne is, fiam! - próbált komolyan bólintani Podolski, ami természetesen nem ment. - Egyébként miért mentetek szét?
- Bruna előtt ott állt az egész karrierje... És ezt ki is használta. Alig, ha havonta találkoztunk, de igazából az sem volt valami nagy öröm... Nem tudtunk miről beszélni. Ő is elfoglalt volt, és én is. Ennyi. Egy ideig élveztem a távkapcsolatot, mert ez megerősített, hogy kitartsak mellette. De az utóbbi időkben szinte csak telefonon és interneten tartottuk a kapcsolatot, és az időeltolódás is baromira közrejátszott.
- Emlékszel, hogy mit mondtam akkor? - nézett rá szelíden Dani.
- Igen. „Hagyd magad mögött a múltat, koncentrálj a jóra, mosolyogj és minden helyre jön.” - idézte fel a brazil védő szavait.
- Így van. - bólintott helyeselve. - És most sem gondolom másként.
- Nyugi, haver. - veregette vállon Tom. - Lesz valaki, aki majd sokkal jobban fog szeretni, mint eddig bármelyik barátnőd.
- Csak ne te legyél az. - viccelte el Podolski.
- Mert? Te akarsz lenni? - tört ki Neymarból a nevetés. Örültem, hogy nevetni látom. Az előbb olyan komolyan beszélt Brunáról, és látszott rajta, hogy szerette. Talán máig szereti... Ezt csak ő tudja. A lényeg, hogy a torkom összeszorult, amikor a Bruna név elhagyta a száját, és akaratlanul nyelnem kellett egyet, hogy a zavaromat elrejtsem. Nem tudom, mi ez, ami a hatalmába vett, de egyet sejtek: nem jó. Talán féltékeny lennék? De hát Bruna ezerszer jobb nálam: szebb, tehetségesebb, és hagy ne soroljam milyen jó tulajdonságokkal rendelkezik. Nem tudom, hogy milyen lehet vele kommunikálni, elvégre csak képeken láttam, és olvastam egy-két dolgot róla az interneten. Ismertem Neymar történetét. Úgy volt, hogy még egyszer megpróbálják Brunával, de mégsem mentek bele. Halkan megjegyzem: Köszönöm, Isteneim! Most itt van előttem, szabadon. Jaj, Veronika, hülyeségeket beszélsz! Bele se gondolj, hogy mi lenne, ha... Ha megtetszenél neki... Újra ránéztem. Ő is nézett. El akartam kapni a tekintetemet, de nem ment. Valami lekötött. Hallottam, hogy a többiek új témába kezdtek, ami Alexáról szólt, mivel kihallottam többször is a nevét, így elterelődött a figyelem Nenéről. Egymást figyeltük, majd szinte egyszerre mosolyodtunk el, és csatlakoztunk a csapathoz. Természetesen Podolski azonnal csőbe akart húzni, persze, csak a sajátos szeretetének köszönhetően.
- Roni! Neymar! Figyeltek ti egyáltalán? Mármint ránk...
- Pe... Persze. - füllentettem.
- Akkor mi Alexa kedvenc állata?
- A két öccse. - vágtam rá, mire Lexy elismerően bólintott.
- Ti tényleg elég jól ismeritek egymást. - nevetett Müller.
- Nem megmondtam? - morogta barátnőm nevetve, és gondolkodni kezdtem, hogy vajon ki volt az a barom állat, aki a "Alexa! Mi a kedvenc állatod?" kérdést felhozta.
Gyorsan telt az idő. Olyan gyorsan, hogy az italok elfogytak, és alkonyodni kezdett.
- Mi? Egy egész napot elbeszélgettünk? - néztem ki az ablakon meglepetten.
- Csak egy felet! - javított ki Alves, mikor kiballagtunk a bejárati ajtón.
- A többiek? - pillantottam hátra, mivel senki sem követett minket.
- Jóia fizet, Mesuték pedig szedelőzködnek. - követte ő is tekintetemet, majd rám nézett, és morogva elnevette magát. Tudjátok, csak lazán, mint egy nagy medve. - Mesélj, kis szerelmes!
- Hogy mi? Én nem...
- Ne tagadd! - vágott a szavamba kacsintva. - Most is fülig vagy pirulva, és észre sem veszed. De én annál inkább. Durva, ahogy egymásra néztek Neymarral...
- Ezt hogy érted? - pirultam jobban el. Arcom a mellettünk álló behajtani tilos táblához hasonlított.
- Annyira szerelmes vagy, hogy észre sem vetted azt a tuti biztos dolgot, hogy egymást nézitek? Fo-lya-ma-to-san. - tagolta, csak hogy megértsem.
- Én... Engem... Vonzz a tekintete... Tudod, érdekes azzal a személlyel beszélni, akiről eddig azt hitted, hogy csak plátói szerelem lesz.
- Azt mindjárt gondoltam. És elárulok egy titkot: a te tekinteted is vonzza az övét.
- Azt gondolod? - néztem rá meglepetten.
- Nem gondolom; tudom. Ritkán nézeget meg nőket. De, ahogy láttam a te esetedben ezt nem is akarja tagadni.
- Mit? - néztem rá értetlenül, mire ő elvigyorodott.
- Azt, hogy bejössz neki. Erdős Veronika, úgy látom, te tetszel a pajtásomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése