Amire írtam: Gorillaz - 5/4
Miután, Dani lazán közölte velem, hogy minden valószínűséggel bejövök Neymarnak, köpni nyelni nem tudtam.
- Ó máj gááád, te aztán lefagytál! - nevetett a brazil. - Ne mondd, hogy te nem vetted észre... Legalább öt percig bámultátok egymást, és már én éreztem magamat kellemetlenül. De úgy látszik, nektek az az öt perc tíz másodperc volt.
- Kösz... - morogtam.
- Nem azért mondtam, kis csillag, mert meg akartalak bántani, hanem mert öt percig holt kussban ülni egymással szemben, miközben beszélgetéssel is el lehetett volna ütni az időt... Kicsit furcsállottuk, de én azt mondtam: "Miért is ne? Ha Jóia is ennyire lefagyva és vigyorogva ül, miért ne hagynálak titeket turbékolni?"
- Hát, nagy turbékolás volt...
- Jól van, na... - húzott magához egy ölelésre, amit én készségesen hagytam. - Tudom, hogy nem valami hű, de könnyű ez a helyzet, de... Várj, mikortól figyeltél? - engedett el, és kérdőn rám nézett.
- Hát... - próbáltam visszapörgetni az időt. - A bulin már ott voltam.
- Hohó! Csak leszel! És minden oké lesz, ha nem fagysz le a közelségétől.
- Igyekszem - mosolyodtam el halványan, mire nagy boldogan kijöttek a többiek, és a kocsi felé vettük az irányt.
Részemről a búcsú Nenétől és Danitól majdnem tényleg könnyesre sikeredett, ami nálam baromira nem szokott így lenni. Neymar, te... Hát már a hormonjaimat sem hagyod nyugton? Hát persze, hogy nem... Junior magához húzott és egyetlen egy puszit nyomott az arcomra, majd Alves következett, és hasonlóan cselekedett, csak ő meg is ölelt. A kocsiban ülve Alexával hosszasan integettünk a braziloknak, majd Özil kénytelen volt ránk húzni az ajtót azzal a mondattal, hogy "Ki tudja, meddig integettek még...". Mire hazaértünk besötétedett. A táborban fáklyák világították meg az utakat, a házaknál már lámpák, és pár gyertya adta a fényt. Becsoszogtunk a házunkba, reménykedve, hogy tényleg nem találkozunk össze Löwvel, ami szerencsére így volt. Nem volt nagyon késő: Götze és Neuer nagyban nyomták a PlayStation-t, mi pedig Alexával felmentünk az emeletre, míg Mesut megkereste Jogit, hogy megérkeztünk. Nagyban bedőltem a hatalmas ágyba, és nyögésemmel a világ tudtára adtam, hogy fürödnöm kell még. Az agyamig eljutott az üzenet, de a testem hihetetlen mód tiltakozott. Pedig... Muszáj... Feltápászkodtam, és végignézve Lexyn, láttam, hogy csak én fogom használni azt a jó kis kádat, ami már-már csalogató volt számomra. Kezembe vettem a tigris mintás pizsamám, és becsoszogva a fürdőszobába megengedtem a vizet, majd mikor megtelt, belefeküdtem. Jó volt egy kicsit lazítani. Talán túlságosan is jó, mivel az időérzékem szokásához híven csődöt mondott. Ez akkor derült ki, amikor Müller kopogtatott.
- Kop-kop! Szeretnék jönni!
- Jelen pillanatban ide be biztos, hogy nem! Jöttél volna előbb!
- De hát olyan gyors voltál!
- Hagyjuk már a süket dumát... - morogtam magamnak. - Öt perc és jöhetsz!
- De addigra bealszom! - siránkozott, és kedvem lett volna egy vödör hideg vizet a fejére önteni.
- Nem, nem jöhetsz be! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- A fenébe... - csettintett a nyelvével. - Akkor pontban öt perc múlva!
Ezután csend telepedett rám. Lubickoltam még egy kicsit, majd megszárítkoztam, és felvettem a pizsamám. Épp, mikor kezembe vettem az aznapi ruháimat, kopogás hallatszott.
- Megjötteeem drága kis sze... - folytatta volna, de tökéletesen ki lehetett venni, hogy valaki az ajtóba verte a fejét. - Aú! Olyan kegyetlen vagy! - somolygott nagybátyám után, aki már a lépcső alján volt, mikor kinyitottam az ajtót, és a hüvelykujját hátramutatta. Hát, ha rólam van szó, Mesut nem kegyelmez az egyszer biztos. Mikor észbe kaptam, Tom már a hátam mögött becsukta az ajtót.
- Hé! Majdnem a sarkamra csaptad! - morogtam inkább az ajtónak.
- Egy szóval nem mondtam, hogy fürödni kell! - kiabálta vissza, és én jobbnak láttam, ha besietek a szobába, hogy nyugodtan beszélgessen a természettel. Szóval, használja a WC-t.
A szobában sötét volt, csak az erkélyünkön volt halovány lámpa, aminek liláskék fénye a földből tört elő. Alexa kint ült az asztalnál, és a semmibe bámult. Gyorsan bedobtam - természetesen összehajtva - a ruhámat a gardróbban lévő egyik polcra, és kisétáltam barátnőmhöz.
- Szia - mosolygott rám, és meg kellett hagyni: ez a jelenet baromira beleillet volna egy filmbe.
- Na, helló... - ültem le a kerek asztal másik oldalán lévő kényelmes székre, és keresztbe tett kézzel a korlátra támaszkodtam.
- Te, Roni... A mai nap...
- Tudom... Én is kivagyok.
- Nem arra értem, hanem, hogy... - köszörülte meg a torkánt, és vártam, hogy valami értelmeset mondjon. Természetesen ez elmaradt. - Te és Nene nagyon édesek voltatok!
- Ó, te illúzióromboló... - morogtam, és rövid ideig csukott szemmel hallgattam a tenger lassú, ismétlődő zenéjét. - Alig hiszem még mindig el. Teljesen lefagytam, amikor a közelembe jött, nem tudtam mit mondjak. Volt, mikor egyszer csak rám jött az a gondolat, hogy bárcsak olyan jóban lennénk, hogy bármikor megölelhessem. Folyton az a mondat járt a fejemben, hogy "Bárcsak...". Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba.
- Szóval, kell egy férfi, akivel a pokolba is elmehetsz? - kérdezte halkan.
- Igen - suttogtam, és a feketén tükröző tengerre néztem.
- Roni, láttam, amit láttam. Neymar ugyan úgy nem volt otthon, mint te. Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, amikor téged néz, de biztos, hogy nem az aznapi vacsorája. Habár ki tudja... - meredt meglepetten maga elé, de a rosszindulatú morgásom felébresztette. - A lényeg, hogy egészen biztos, hogy nem egyoldalú a dolog.
- Remélem, de ha így van...
- ... akkor az egyik álmod válna valóra. - fejezte be bólintva. - Tudom.
- Na, és mi van Mattiával? - vettem vissza a főszerepet, és most Alexán volt a sor, hogy zavarba jöjjön.- Tudtommal ő is ott lesz a bulin.
- Ó, hát igen. - pislogott ártatlanul és kacsaszájjal a hold felé.
- Nem versz át. - néztem rá somolyogva. - Tudom, hogy azért röhögted el magad.
- Nahát! Csak nem ébren voltál? - nézett rám enyhe gúnnyal.
- Ha ha ha. Köszönöm, de ha ismerős neveket hallok, hamar kipattan a szemem. Kíváncsi vagyok, hogy te lefagysz a közelében, vagy sem.
- Én ugyan nem fogok! - makacskodott nevetve, de tudtam, hogy ez bizony nem így van, és egy hatalmas vigyor csúszott a számra.
- Majd meglátjuk. - zártam le a témát. - Eléggé hűvös van, nem megyünk be?
- Te menj csak. - pislogott rám hatalmas barna szemeivel. - Én még nem fázok, és jót tesz ez a friss levegő.
- Oké, de ne sokáig maradj... Még megfázol. - álltam fel, de mielőtt bementem volna, még hátrafordultam. - Jogi nem örülne, ha emiatt kihagynád az első edzést!
Ezzel a mondattal röhögve behajtottam az ajtót, hogy ne jöjjön be a hideg, és Alexa átka. Brazíliában amilyen melegek a nappalok, olyan hűvösek az éjszakák, így nem csoda, hogy a tücskök is kilenc után behúzzák a szárnyukat és a ciripelőjüket. Bebújtam az ágyba, de nem tudtam azonnal elaludni. A mai napon járt az eszem, és Junioron. "Erdős Veronika, úgy látom, te tetszel a pajtásomnak." - visszhangzott a fülemben Dani mondata. Ha ezt már ő is észrevette, akkor valóban van valami igazság benne. Legalább tíz percig bámulhattam a plafont, majd ajtócsukódást hallottam. Alexa jött be az erkélyről, és feküdt be az ágyba. Tudta, hogy ébren vagyok, és én is, hogy barátnőm sem könnyen fog ma elaludni. Miközben azon gondolkodtam, hogy mit talált ki holnapra Jogi, a szemhéjam egyre nehezedett, majd végül lecsukódott.
Azt sem tudom, hogy milyen nap van... - gondoltam félálomban, és a másik oldalamra fordultam. Azt hittem, hogy Alexa hagyta nyitva az ablakot tegnap este, mivel az arcomat szellő cirógatta. Nem volt az az Isten, hogy kinyissam a szemem. Eltelt pár másodperc, mire a drágalátos "szellőm" egyre csak melegedett, és átváltott szuszogásba. Tudtam, hogy valami nincs a helyén, így jobbnak láttam, ha kinyitom a szemem. Bárcsak ne tettem volna! Magát Jogit találtam az arcomba mászva, és már sikításra formáltam a szám, mikor is az edző befogta azt.
- Cssss! - tette a szája elé a mutatóujját. Hát én azt hittem, meghalok. Mi a szent szart keres ez a szobánkban? Jézusom, ugye nem voltam részeg?! Ugye nem csináltam semmi hülyeséget?! Isteneim!
- Mmmmümmümmmmh... - próbáltam a tudtára adni azt, hogy ha nem veszi le a kezét a számról, legfőképpen az orromról, akkor bizony megátkozom. Szerencsére értette, mivel a tekintem szinte lángolt. Nagy levegőket vettem, hogy normalizáljam a légzésemet, és azon gondolkoztam, hogy edzés előtt fullasszam a medencébe, vagy utána? Úgy döntöttem, hogy megkegyelmezek hitvány életének, ugyanis meg kell még nyernünk a VB-t, és ez nélküle igencsak nehézkes lenne.
- Csak nem edzés? - nyögtem, és a párnát a fejemre húztam.
- Ó, dehogynem! - énekelte nagy boldogan, és én nyöszörögve a fejemre húztam a takarót is.
- Ne merj visszaaludni, mert elpicsázlak! - fenyegetett. Löw, te kis huncut... Nem illik ilyet egy ágyban fekvőnek mondani, főleg, ha az én vagyok! Még jó, hogy Alexa alszik.
- Nem fogok. Csak erőt veszek magamon. Talán nem lehet?
- Azt szabad. Téged bízlak meg azzal, hogy mindenkinek mondd meg: Tíz órakor edzés, és legyenek a kinti ebédlőnél!
- Oké-oké! Mi is majd ott leszünk, tudom...- dugtam ki a kezemet a biztonságot nyújtó takaró alól, és legyezgetni kezdtem, hogy elmehet. De, szerencsémre ő csak megfogta a kézfejem, és lenyomott egy pacsit, majd kibaktatott a szobánkból. Láttatok már ilyet? Hihetetlen egy pasas. És Alexa is. Hát hogy lehet ilyen kicsavarodottan aludni? Gyorsan felkeltem, mielőtt tényleg gondolataimba merülve visszaszundítok. Az órára néztem, ami kilencet ütött, ezért egyenlőre felvettem a hétköznapi ruhámat, nem pedig az edzőt.
- Zabkása? - léptem nagybátyám mellé.
- Igen... - bólintott. - Reggelire ki van adva, hogy mit ehetünk. Edzés előtt nem lehet teleennünk magunkat. Tényleg... Mikor is lesz az edzés?
- Löw nem mondta? - csodálkoztam.
- Hát, kicsi lány, olyan gyorsan felsuhant azon a lépcsőn, hogy gondolatban sem tudtam megkérdezni tőle. - nevetett röfögve Thomas a zabkásájába. A röfögést fogjuk a reggeli állapotokra.
- Komolyan... Hagytátok, hogy Jogi kedvére mászkáljon a szobánkban? Ahol alszunk?! - akadtam ki, és egy láthatatlan kettős kereszt jelent meg a homlokomon.
- Jó, bocsi - nevetett morogva Mesut. - Hirtelen nem tudtuk, hogy mi olyan sietős neki.
Na, én itt hittem azt, hogy leugrok a legelső lépcsőről.
- Na, de mit akart? - szólalt meg a mai napon először Mario is.
- Édes álmomból igencsak kellemetlenül felébresztve közölte, hogy nekem kell a többieknek szólni, hogy - namostfigyeljetek - tíz órakor a kinti ebédlőtől megyünk a pályára.
- Remek! - emelte fel kanalát Tom, mire megráztam a fejem.
- Megyek, minél előbb szólni akarok mindenkinek.
- Oké! De Khedirával vigyázz! Reggelente mindig olyan morci. - figyelmeztetett Müller, és bólintva elindultam az ebédlő felé. Szerencsére Neuer, Höwedes, Hummels, Lahm, Boateng, Grosskreutz és Klose már ott kanalazták beszélgetve a maguk zabkásáját.
- Sziasztok, srácok! - léptem oda hozzájuk.
- Helóka nyalóka! - vigyorgott rám Mats. - Tán csatlakozni szeretne a kis hölgy?
- Éppenséggel nem - vettem el a kedvét. - Jogi küldött, hogy átadjak egy üzenetet.
- Halljuk! - dőlt hátra Lahm, mikor befejezte a reggelit.
- Pontban egy óra múlva, tíz órakor itt, a kinti ebédlőnél találkozunk, hogy együtt menjünk edzeni.
- Jó kis póstás lennél - vigyorgott tovább Hummels.
- Arra ne vegyél mérget... - somolyogtam, majd további szóra nem méltatva jó étvágyat kívántam annak, aki még evett, és továbbálltam. Fantasztikusan haladtam: fél óra múlva már csak Podolskiék maradtak, de először, ha már a házunk közelében vagyok, akkor Alexának szólok. Gyorsan felszaladtam, és benyitottam, azaz berontottam a szobába.
- Alexa! - hirtelen megjelenésemnek köszönhetően barátnőm szívrohamra emlékeztető mozdulatokkal gyűrt egy füzetet a párnája alá. Jól ismertem a füzetet, mivel nekem is volt egy-kettő hasonló: egy fanfictionos füzet volt.
- Igen?
- Mit csinálsz? - kérdeztem szemöldökömet ráncolva, mivel nagyon gyanúsnak tűnt. Csak nem...?
- Semmit - sétált mellém. - Mit szeretnél?
- Löw küldött, miszerint szóljak mindenkinek, hogy edzés!
Erre természetesen barátnőm csak hátba vágott, és biztosított róla, hogy jön, csak átöltözik, én addig menjek, és szóljak még, akinek eddig nem szóltam. Visszasiettem Lukashoz, majd megállva az ajtóban bekopogtam, és egy ismerős hang szólt ki.
- Gyere! - kiabálta Poldi, és én nagy boldogan benyitottam. - Szia kicsi lány! - kezdte ő is, majd magához húzott, egy puszit nyomott a fejemre, és tovább mosogatott. Igen, gyerekek. Mosogatott! Elszavaltam neki a szokásos szöveget, majd mikor megtörölte a kezét, oda dobott nekem egy almát, amibe beleharaptam.
- A kinti ebédlőnél? Oké, ott leszek. Kíváncsi vagyok a pályára. Megnézed a nappalit? - váltott hirtelen témát, és én teljes szívből örültem, hogy nem a szobájukat akarja megmutatni.
- Aha... - bólintottam, és mikor a nappaliba értünk a lélegzetem is elállt.
 |
| Podolski, Neuer, Durm és Schweinsteiger nappalija |
- Most hogy mondod... A házak kívülről szinte ugyan úgy néznek ki, de belülről teljesen mások.
- Neu, Erik és Schweni is imádják. Tudod milyen jó innen kosármeccset nézni?
- Hát el tudom képzelni. - hagytam rá, majd valami belehasított a fejembe. - Bocsi, Poldi, de nekem most suhannom kell átöltözni, ha nem akarom, hogy Jogi leharapja a fejem.
- No problem! - kócolta össze a hajam. - Majd akkor edzésen találkozunk! És aztán jól bírni!
- Úgy lesz! - kacsintottam rá, majd visszaszaladtam a házunkba. Jól kezdődik a nap. A reggeli futkosásom meg is lenne. Benyitottam a szobánkba, és Alexára néztem.
- Kész vagy?
- Ne kérdezősködj, hanem öltözz, ribanc. - nevetett, és bedőlt az ágyba. Szedd csak az energiádat, barátnőm! Jogi ma nem kegyelmez. Már a reggeli keltésnél tapasztaltam, amit jobb, ha nem tud senki meg. Gyorsan átöltöztem a gardróbban az edző felszerelésembe, ami egy Öziles mezből, egy fekete félhosszú nadrágból és egy narancssárga edzőcipőből állt.
- Ezt inkább neked mondhatnám. - nevetett fel, és lebaktattunk a megbeszélt helyre.
- Milyen lengén öltözött itten valaki - jegyezte meg vigyorogva Neuer a barátnőmnek.
- Mire, vagy kire várunk? - néztem körül, majd hirtelen a semmiből előkerült egy indián kinézetű pasas. Mágus!
- Én fogom nektek megmutatni a pályát. - énekelte angolul. Úgy látszik mindent és mindenkit átállítottak erre a nyelvre. - Gyertek!
Mindenki szó nélkül követte a férfit, míg ki nem értünk egy kocka alakú pályára. Hirtelen megilletődtem, mert miért is van pont itt egy kocka alakú pálya?
- Most ez komolyan négyzet alakú? - kérdeztem magyarul, és legszívesebben elröhögtem volna magam, de Mesut sanda mosollyal nézett rám, és közelebb léptem hozzá, hogy csak ő hallja. - Most nem azért mondtam, hogy kritizáljam, csak...
- Na emberek! - szakította meg a mondatomat Jogi ordibálása. Ember, reggel erre semmi szükség! - Nincs lazsálás! Kezdhetitek a bemelegítő futással! Jobbra át!
Nos, a kijelentésére összerándult a gyomrom. Ne már! Egész reggel szaladgáltam egyik házból a másikba! ... Ne merjétek félreérteni... Elkezdtem Özil mellett futni, és szemem sarkából láttam, hogy Alexa és Löw nagyon nagy szócsatában vannak, valószínűleg barátnőm térdéről folyhat a vita. Hajrá Lexy! Jogival szemben mellbedobással győzöl! Az idő lassan telt, de végül belerázódtam a tempóba. Nem számoltam a köröket, de harmincnál biztos, hogy több volt, mikor Löw közölte, hogy kifújhatjuk magunkat. Odamentem Alexához, és a "Hogyha még egy kör lett volna, én esküszöm kicsinálom!" nézésemmel tudtára adtam, hogy egyszer tényleg belelököm a medencébe. Kis pihenő, és ivás után eljött a nyújtások, és a hasonló bemelegítések, amiket a suliban is csinálunk, majd mikor a végén kifújtam magam, és kárörvendő hang ütötte meg a fülem.
- Na csajok! Most mutassátok meg mit tudtok! - ismertem fel Khedirát, majd a vigyort is megláttam az arcán, és lepacsizott Götzével. Ezek ellenünk esküdtek! Nem tudja, hogy kivel kekeckedik, fiatalember!
- Ezek nagyon elhitték - morogta Alexa, és én elvállaltam kezdőrúgást. Komótosan tettem a labdát a tizenegyes vonalra, és csavartan belerúgtam, és reménykedtem, hogy bemegy a jobb sarokba. Reményem nem volt annyira hiábavaló, Neuer csak az utolsó pillanatban tudta lehúzni.
- Szép volt - bólintott elismerően, majd visszagurította a labdát. - Máskor nagyobb erővel!
Igaz, nem küldtem meg bikából, azt mindig tartogattam. Kis ideig focizgattam régebben, de őszintén szólva nem egy Manuel védett a kapuban.
- Te jössz! - mondta Kroos barátnőmnek, és valamit a fülébe súgott. Valószínűleg tanács lehetett, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, mint én. Alexa a bal alsó sarokra meredt. Nem olyan erősen, de ahogy tudta megküldte a labdát, ami szépen elgurult Manu mellett, és döbbenten pislogott a "Honnan...?" nézésével. Ránéztem Jogira, aki ugyan azzal az arccal nézte Alexát, mint engem: összehúzott szemekkel.
- Hűha, ez szép volt! - paskolta hátba barátnőmet a csapatkapitány, de ő csak meglepetten Kroos mellé sétált.
- Na, most ti jöttök, srácok! És ne égessetek le! - értette Jogi arra, hogy ne merjék kihagyni rúgásokat, mert egyesével zárja őket öt órákra a szaunába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése