Lexy Szemszög:
- Szia! - köszöntem az előttem álló focistának.
- Hello, holnap elviszünk vásárolni - jelentette ki nemes egyszerűséggel Poldi.
- Aham... - húztam el a szót. - Kik jönnek még?
- Mesut, Tom, Vera, te meg én - sorolt a neveket.
- Verának már szóltatok? - kérdeztem.
- Nem még nem.
- Akkor nem is kell - vigyorogtam gonoszul.
- Mi a terv? - nézett rám ő is ördögi szemekkel.
- Négykor vagy ötkor keltsük? - nevettem el magam.
- Legyen négy - bólintott elégedetten. - Gonosz egy barátnő vagy tudod?
- Persze, hogy tudom - ráztam meg a fejem színpadiasan.
- Nem lennék most Roni helyében.
- Hidd el, hogy ebben az egy hónapban leszel még te olyan helyzetben - veregettem meg a vállát.
Láttam rajta, hogy nincs több mondani valója, így elköszöntem tőle és elindultam megkeresni barátnőmet. Akit meg is találtam Neuer társaságában.
- Hé, Roni! - intettem felé kiabálva.
Futva indult meg felém és én élvezettel láttam az arcán, hogy mire ideér, addigra ropogósra fog sülni a talpa.
- Basszus - lépett le a fűre nem túl kecsesen.
- Te is megkergültél. - vettem szemügyre..
- Kösz... - motyogott, majd mikor beértünk a házba nekem szegezte a kérdést. - Na, mit mondott Podolski?
Csendben leültem a TV elé és hirtelen nagy izgalmasnak találtam a kezemben tartott tárgyat. A távirányítót.
- Alexaaa... Tudod, hogy előttem nem tudsz titkolózni. Mit beszéltetek Lukasszal?
- Hát... Igazából semmi különöset. - vontam vállat.
Rám nézett, mire nekem nevethetnékem támadt. Ezt a tekintetet rengetegszer láttam már tőle.
- Ne csináld ezt! - színészkedtem. - Tiszta Perselus Piton vagy!
- Tereled a témát...
- Nem is igaz! - próbáltam valami ütős hazugságot kitalálni.
- Jó! Akár Poldit is megkérdezhetem.
- Figyelj... Tényleg nem beszéltünk semmi komolyat, csak... Nekem még furcsa velük beszélni, és ezért vagyok annyira feldobva. Nyugi, tényleg semmi gáz. - mosolyogtam rá.
- Hát jó - sóhajtott. - De, ha bárki valami rossz célzást tesz, azt mondd meg nekem! Én is így teszek majd.
- Akkor mesélj! Ti mit beszéltetek Manuellel?
- A suliról, a szüleimről, és így tovább. - vont vállat. - De nem tudtunk a végére érni, mert te elkezdtél kapálózni ott a távolban, és én már suhantam is hozzád.
- Ja, bocsi! Te meg képes voltál otthagyni egyedül Lukasszal? Komolyan?! - vetettem a szemmére.
- Hívott a kötelesség! Vagyis Neuer. - magyarázta.
- Fogsz te még hasonlóan járni... - fenyegettem meg.
- Ne merd... - szűkítette össze a szemeit olyannyira, hogy csodálkoztam, hogy átlát még rajta.
- Ó, dehogynem! Csak találkozz Neymarral! - nevettem fel.
- Tee... Sebaj. Ki fogom bírni! - erőltetett magára nyugalmat.
- Majd meglátjuk. - hagytam rá a dolgot.
- Elugrok fürödni! - ugrott fel hirtelen mellőlem és már ott sem volt.
- Ne már! Én akartam! - siettem utána, de a lépcsőknél megálltam. - Ez nem ér! Tudod, hogy rossz a térdem...
- Érdekes! - hallottam lentről a hangját. - A repülőn csak úgy suhantál.
- A repülő suhant velem! - ráztam meg a fejemet. - Aztán ne áztasd magad!
- Nem vagyok te! - nevette el magát.
Sétálgattam fel-alá. Nem tudtam mit csinálni. Gondolkodtam, hogy olvasok, vagy írok, vagy akármi, de mindegyikhez lusta voltam. Lesétáltam a földszintre és körülnéztem. A fürdőszoba felől különös hangok jöttek ki, majd egy kisebb sikítást is hallottam.
- Mit csinálsz te odabent?! - érdeklődtem az ajtónál.
- Majd megtudod, ha te is fürdesz! - kiabált ki.
Nevetett. Nevetett és én nem bírtam megállni, hogy el ne kezdjem csesztetni. A kilincset.
- Be ne gyere! Vagy hozzád vágom a... aa... - gondolkodott és én vártam mire fog kilyukadni. - a WC papírt...
- He? - próbáltam visszafogni a nevetésem.
- Ha bemersz jönni, hozzád baszok egy mosógépet! - kiabált ki.
- Én nem akartam! Ááá... - somolyogtam, bár tudtam, hogy ő ezt nem látja.
- Hallod, tök jó itt minden! És ez a kád... - áradozott tovább mikor érezte, hogy elmúlt a veszély.
- Csak azért sem fogok benyitni! - nyújtottam ki a nyelvemet. Ha most bárki látott volna! Azt hiszi megőrültem.
- Óóóó, pedig lenne itt hely bőven! - nevetett. - Majd meglátod, ha te jössz.
- Remélem ez öt perc múlva lesz! - toporogtam.
- Ember, még csak most ültem bele a kádba.
- Nem... Nyitok... Be... - űztem el a kísértést.
- Igazából bejöhetsz... Sok a hab.
- Te akartad! - hunytam be a szemem és benyitottam. Hirtelen csapott meg a meleg, ami nem esett túl jól. Lassan kinyitottam a szemem. A hely csodaszép volt! - Szerencséd van!
- Kihez beszélsz? - kukucskált be Mesut azon a kis résen, amit magam mögött hagytam.
- Á, csak Vera fürdik.
- És most hol van? - nézett körül vigyorogva.
- A víz alatt. - próbáltam elfojtani a röhögésem, de ez nem ment olyan könnyen. Főleg, mikor meghallottam Vera hangját a víz alól.
- Cskdd mm bu az ajtmmmt!
- Artikuláljál már jobban, mert nem értem! - hajoltam közelebb a kádhoz.
- Alxa, mgbszlk! - Hogy a fenébe ekkora a barátosném tüdeje azt nem tudom.
- Ja, bocsi, Özil, de egyedül szeretne fürödni! - mondtam az ajtónak, mivel Özil már egy ideje lelépett. Becsuktam az ajtót. Barátnőm felbukkant a víz alól és úgy nézett ki, mint a Kis hableányból Ursula. Lila fej és kidülledt szemek, amit én az oxigén hiánynak tudtam be.
- Aha! Egyedül! - szólalt meg Mesut kintről. Úgy látszik, hogy még mindig itt van.
- Sok a hab! - kiabáltam vissza.
- Hogy én mennyire... - káromkodta el magát, majd lefröcskölt.
- Hé! Ez Neuer meze! - "poroltam" le sértődöttem a vízcseppeket.
- Hé! Majdnem megfulladtam!
- Jó, bocsi - néztem rá bűnbánóan, de akár hiszitek, akár nem. Én egy cseppet sem sajnáltam. Megfulladt? nem. Akkor mit beszél? - De legalább kvittek vagyunk!
- Kvittek... Hát persze. - nézett rám még mindig lilán.
- Néztél te már csúnyábban is. - néztem rá lemondóan, majd jobban körbenéztem. - Hű, de baromi jó!
- Ugye? Én megmondtam. Ha veszünk fürdőruhát, akkor majd... - hagyta hirtelen abba a mondatot. Tudom Vera, hogy minden éjjel arról álmodsz, hogy velem fürdesz. persze csak egy szexi brazil pasi mellett - Szóval majd itt fürödhetsz mellettem, és dumálhatunk. Most pedig hagyj magamra! - intett az ajtó felé.
- Igen is, boldogságos úrnőm! - léptem le.
Most mi a fenét csináljak? Álltam meg az ajtóban és a nappali felé vettem az irányt. Bekapcsoltam a TV-t és nyomogattam a távirányítót. Megálltam egy csatornánál, ami biztosan valami szappanopera volt. Mamám nézett mindig ilyen hülyeségeket. Bár a főszereplő hapsi igen szexi volt, így ezért hagytam ezen.
- Ez mi? - összerezzentem a hangtól, ami a hátam mögött szólalt meg.
- Egy sorozat lehet - vontam vállat.
- Szóval te vagy Özil rokonának a barátnője - lépett mellém Löw.
- Igen - bólintottam.
- Mennyire értesz a futballhoz? - tért rögtön a lényegre és végig mért.
- Mennyire értsek hozzá? - vontam fel pimaszul a szemöldököm.
- Holnap után edzés. Ki fogtok rá jönni Veronikával? - tette fel úgy a kérdést, hogy csak igennel válaszolhattam.
- Természetesen kimegyünk rá. Csak szereznünk kell edző ruhát. Sajnos a térdem nem túl jó állapotú, de attól még kell. - vontam vállat. - Viszont holnap megyünk vásárolni Müllerrel meg Podolskival. Ezt ők kijelentették. - mosolyodtam el.
- Rendben. Várunk titeket - nézett rám újra, majd elsétált. Jobban mondva eláramlott.
Ez furcsa volt és egyben ijesztő. Kitől tanult ez az ember? Megvontam a vállamat és visszasüllyedtem a sorozatba.
- Vera? - nézett körül Mesut, aki ebben a pillanatban lépett be a nappaliba.
- Még fürdik, vagy már megfulladt - vontam vállat.
- Aham, értem - indult el az egyik ajtó felé.
- Mondjad - ültem feljebb.
- Tessék? - nézett rám.
- Mi nyomja a szívedet? - sóhajtottam és mutattam neki, hogy nyugodtan üljön le mellém.
Sóhajtva elfoglalta a helyet, aztán neki kezdett a mondandójának.
- Szóval mi vagyunk az újságok címlapján és félsz, hogy Mandy félreérti a helyzetet? - vontam össze az előző negyed órát.
- Pontosan - döntötte hátra a fejét fáradtan. - Mit kéne tennem?
- Hívd fel és magyarázd meg neki - simítottam végig az arcomon fáradtan.
- És ha azt hiszi, hogy csak kifogások? - túrt bele a hajába.
- Jobb mintha hagynád sodródni magad az árral - mutattam rá a lényegre.
Csendben ült mellettem és azt hittem elaludt, mikor hirtelen felpattant a szívbajt hozva rám.
- Igazad van - mosolygott és megpuszilta a fejemet. - Köszönöm Dr. Alexa.
- Örülök, hogy segíthettem - mosolyogtam zavartan, majd néztem a távolodó alakját.
Mielőtt még valaki megállíthatott volna, kisétáltam az előtérbe, ahol a focisták összegyűltek. Ott volt Podolski, Müller, Kroos, Erik Durm, Höwedes és Neuer
- Helló - nézett rám Kroos mosolyogva.
- Sziasztok - álltam meg az ajtónak támaszkodva.
- Hol hagytad a barátnődet? - vigyorgott össze Poldi és Müller.
- Fürdik - vontam vállat a mai napon vagy ezredjére.
- Már nem - hallottam meg egy éneklős hangot mögöttem és mikor megfordultam Götze vigyorgó fejével találtam szembe magam.
- Már nem?
- Az előbb láttam kiszaladni egy aprócska rózsaszín törülközőben.
- Te mázlista - állt fel Müller. NEM ÚGY!
- Akkor azt hiszem, hogy én vissza is megyek - forgattam meg a szemeimet, majd elköszöntem tőlük a megszokott "¡Buenas noches!"-szel. Lehuppantam megint a TV elé és lehet, hogy kissé bealudtam, mert arra riadtam fel, hogy Vera mellém ül.
- Mi... Mi történt? - ráztam meg a fejem.
- Mondd csak, hallottad, hogy kétszer ordítottam a nevedet fentről? És ne merd félreérteni! - tette hozzá gyorsan, mivel gondolom látta a szám sarkában megbúvó mosolyt.
- Én nem... Mind a kettő nem. Semmit sem hallottam, mivel jött egy vendégünk, és vele beszélgettem. - titokzatoskodtam.
- Na, és ki volt az a vendég? - nézett rám féloldalasan.
- Jogi. De, majd később elmesélem, ígérem. Csak elugrok én is fürödni. Kíváncsi vagyok a kádra. - hagytam ott.
Felérve a szobába sötétség fogadott. Nem találtam a táskám, ami idegesített. Összeütöttem a tenyerem, mire felkapcsolódott a villany. Nem akarok köríteni, kissé megijedtem. Gyorsan megkerestem a táskámat és
gyorsan kikészítettem a pizsamámat, ami egy türkiz felsőből és egy egyszerű fehér rövid gatyából állt. Felkaptam még hozzá a zöld papucsomat és irány a fürdőszoba. Előtte viszont vagy három percig azzal szórakoztam, hogy fel-le oltogattam a villanyt. Mikor meguntam tényleg elindultam a kád irányába. Nem tudom meddig ázhattam benne, de egy hangra lettem figyelmes. Meglepetten vettem észre, hogy a kád szólalt meg. Ne nézzetek hülyének! Tényleg a kád volt! Azt közölte velem gépi hangon, hogy nem mozdulok egy ideje és biztos elaludtam, de nem szeretné, hogy megfulladjak, így szálljak ki és bújjak ágyba. Leesett állal kászálódtam ki és öltöztem fel. Elindultam a szobánk felé. Az ajtónál megint megcsodáltam a művemet, majd benyitottam. Éppen akkor, mikor Vera az ágyra dőlt.
- Na, elfáradtál? - nyomtam el egy ásítást
Bemásztam mellé, majd mesélni kezdett. A nevetéstől már fájt az oldalam.
- Roni, én egyszer sokkal jobban értek a focihoz, mint te ötször. - mondtam neki és nem felvágásból, hanem mert így volt.
- A németeknél is? Kötve hiszem!
- Jó, ez igaz... - hagytam rá.
- Azt hiszem... aludjunk. - ásított fel.
Tapsoltam kettőt, mire a lámpa kihunyt.
- Te boszorkány! - Vera drága, ha boszi lennék, akkor a Roxfortba kéne járnom.
- Amikor feljöttem nem emlékeztem, hogy hova tettem a táskám, így nagy zűrömben kettőt tapsoltam, és a lámpa feloltódott. Kicsit lepődtem meg... - mosolyogtam.
- Gondolom. - motyogta fáradtan.
- Jajj, tényleg! Ne ijedj meg, ha megszólal a kád - nevettem fel, de a szuszogásból ítélve Vera már aludt. Még nem is sejtette, hogy reggel nem egy álomébresztésben lesz része.
- Lexy... Lexy... - sutyorgott valaki fölöttem és mikor kinyitottam a szemem, egy vigyorgó Müllerrel néztem farkas szemet.
Kinyújtózkodtam, majd elvigyorodtam. Oldalra néztem és megállapítottam, hogy Vera egy centit sem mozdult. Ugyan úgy feküdt, ahogy este. Tényleg fáradt lehetett.
- Mindjárt jövök - suttogtam álmos hangon és felkapva a táskámat lesétáltam a fürdőbe. Felöltöztem és normális külsőt varázsoltam magamnak. Nem sminkeltem, mielőtt valaki azt hinné. Utáltam a sminket. Nagyon ritkán kihúzom a szemem, vagy szempilla spirálozok, de azt, hogy fél kiló vakolat legyen az arcomon, azt nem tudnám elviselni. Elégedetten néztem a tükörképemre. Felfelé menet egy álmos Mesuttal találkoztam.
- Minek ilyen korán? - súgta.
- Mert miért ne? - mosolyogtam. Majd kicsattantam jókedvemben, hiszen most már tudtam, hogy nem álom az, hogy Brazíliában vagyok.
Beérve a szobába már nem csak Müller volt ott. Podolski is tiszteletét tette nálunk. Észrevettem rajtuk a fáradtság jeleit.
- Most kelthetjük? - kérdezte Poldi.
- Meg kell várni Mesutot. - magyaráztam.
- Minek azt? - vigyorgott Müller.
Lemondóan sóhajtottam, majd meghajoltam előttük ezzel jelezve, hogy szabad kezet kaptak. Poldival egymásra néztek és egyszerre kiáltották el magukat.
- ÉBRESZTŐ!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése